Eltávolította a BBC a kínai siklóernyős videóját

külföld

Eltávolította a BBC annak a kínai siklóernyősnek a videóját, aki állítólag véletlenül 8500 méteres magasságba keveredett, miután felmerült a gyanú, hogy a videó AI által generált lehet - írja a BBC.

Nemrég mi is megírtuk, hogy egy Peng Yujiang nevű férfi pár napja gyakorlás céljából ment ki a körülbelül 3000 méteres tengerszint feletti magasságban található Csilien-hegységben, hogy kipróbáljon egy újonnan vett használt felszerelést.

Yujiang tényleges repülést nem is tervezett volna, a gyakorlás során azonban, mintegy 20 perc után egy erős feláramlásba került, ami több mint 5000 méterrel magasabbra emelte, olyan magasságba, ahol már a repülőgépek is közlekednek. Yujiang sisakkamerája eközben folyamatosan dolgozott.

Az 55 éves Yujiang videójának hitelességét azóta azonban megkérdőjelezte az amerikai NBC hírcsatorna. Az NBC szerint a videóról levágták egy mesterséges intelligenciával foglalkozó cég logóját, ami azt sugallhatja, hogy a felvétel nem valódi. A BBC eközben nem tudta független forrásból megerősíteni a videó hitelességét, ugyanakkor az eset széles körű nyilvánosságot kapott Kínában, és Yujiang interjút is adott újságíróknak.

„Félelmetes volt… Minden fehér volt. Nem láttam semmilyen irányt. Iránytű nélkül azt sem tudtam volna, merre tartok. Azt hittem, egyenesen repülök, de valójában forogtam” – mondta a China Media Groupnak.

Yujiang szerint hajszálon múlt az élete, mivel ilyen magasságban rendkívül ritka a levegő oxigéntartalma, és a hőmérséklet akár mínusz 40 fok is lehet. A felvételek hatására a Global Times állami lap szerint Yujiangot hat hónapra felfüggesztették, mivel a repülés nem volt engedélyezett. A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.

Közben a BBC eltávolította az oldaláról Yujiang videóját, mivel kérdések merültek fel a hitelességével kapcsolatban, és további vizsgálatot folytatnak.

Kapcsolódó cikkek