Hadházy Ákos független parlamenti képviselő pontos képet szeretett volna kapni arról, mi is a helyzet a BTR-80 páncélozott harci járművek Szerbiának történt eladásával vagy ajándékozásával. Természetesen erre esélye sem volt, derül ki a vasárnapi posztjából.
Az ügy előzménye: a politikus néhány hete posztolt arról, hogy miközben a magyar kormány azt állította, hogy 26 darab BTR-80-ast adott el Szerbiának, a szerbiai sajtóban egészen más jelent meg. Az, hogy Magyarország nem el-, hanem ajándékba adta a harci járműveket, ráadásul nem is 26, hanem 66 darabot.
Osztogatnak vagy – tehetjük fel a jereváni rádiós kérdést, és Hadházy, ha nem pont így, fel is tette. Kért-e, illetve kapott-e Magyarország pénzbeli ellenszolgáltatást a BTR típusú páncélozott szállítójárművek Szerbiának történő átadásáért? – ez volt a május 12-én benyújtott, a honvédelmi miniszternek címzett írásbeli kérdésének a címe, ami egyben lefedte a tartalmat is.
Szalay-Bobrovniczky miniszter helyett Vargha Tamás államtitkár válaszolt neki. Pontosabban: „válaszolt”. Hadházy vasárnapi délelőtti Facebook-bejegyzése szerint ugyanis ennyi volt: „Az Ön által említett BTR-ek értékesítése a hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelően történt.”
Bár a szöveg aztán folytatódott egy kommunikációs atomcsapással: a képviselőbe azzal próbáltak beleállni, hogy az „Ön egykori szövetségesei” miket csináltak 2002-2010 között. A dolog szépséghibája, hogy Hadházy „szövetségesei” egészen 2013-ig a Fideszben politizáltak – ő ugyanis 2004-től egészen addig fideszes politikus volt, a NER előtti baloldali kormányok ügyeivel támadni teljesen értelmezhetetlen.