Aki a nyarat várta, örülhet, mert már nemcsak a naptár, de az időjárás szerint is az van, ugyanis a 30 fokos meleg mellett a met.hu figyelmeztetése szerint egy kis jégesőt is kaphatunk hétfőn.
Azt írják, hogy délután elsősorban, az északnyugati, északi területen alakulhatnak ki elvétve zivatarok, intenzív csapadék és jégeső, méghozzá széllökések kíséretében.
Az Időkép előrejelzése szerint délután 30 fokig melegszik a levegő, de reggel azért még kell a pulcsi.
Kedden egy gyenge hidegfrontot kapunk, elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok, napközben 24 és 33 fok között alakul a hőmérséklet. Szerdán már csak egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő északon, északkeleten, a csúcshőmérséklet pedig 28-34 fok között valószínű. Csütörtökön már 36 fok is lehet.