Az ENSZ főtitkára független vizsgálatot követel a vasárnap Gázában, egy segélyközpontnál történt támadás ügyében, írja a BBC. Helyi híradások szerint izraeli erők tüzet nyitottak a Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) által Rafahban működtetett segélyközpontnál élelmiszerre váró palesztinokra.
A Vöröskereszt szerint 179 sérültet szállítottak a kórházukba, akik közül 21-en meghaltak. A Hamász által működtetett polgári védelmi ügynökség szerint a halálos áldozatok száma 31. A Vöröskereszt szerint a hozzájuk szállítottak többsége lőtt vagy repeszsérüléseket szenvedett. Azt is közölték, hogy „minden beteg azt mondta, hogy egy segélyosztó helyre próbált eljutni”.
Vasárnap az izraeli hadsereg tagadta, hogy katonái tüzet nyitottak volna civilekre a helyszín közelében vagy azon belül, és azt állította, hogy az erről szóló jelentések hamisak. Az Izrael által támogatott GHF szerint a jelentések „kitaláltak”, és még nem láttak bizonyítékot arra, hogy támadás történt volna a létesítményükben vagy annak közelében. Izrael továbbra sem nem engedi be a nemzetközi hírügynökségeket Gázába, ami megnehezíti a történtek ellenőrzését.
António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn azt mondta, hogy megdöbbent a gázai segélyközpontnál megölt emberekről szóló hír hallatán. „Azonnali és független vizsgálatot követelek a történtek kivizsgálására és az elkövetők elszámoltatására” – tette hozzá Guterres. Izrael külügyminisztériuma X-en közzétett bejegyzésében „szégyennek” nevezte Guterres kijelentéseit, és bírálta azért, mert nem említette a Hamászt.
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szerint a Khan Younis-i Nasser kórházban dolgozó csapataik is súlyos sérüléseket szenvedett embereket kezeltek, akik közül néhányan kritikus állapotban voltak. Hozzátették, hogy a betegek „arról számoltak be, hogy izraeli drónok, helikopterek, hajók, tankok és katonák minden oldalról lőtték őket”, és hogy egyik munkatársuk testvére „meghalt, amikor megpróbált segélyt szerezni a központból”. Egy rafahi újságíró a BBC-nek elmondta, hogy tömeg gyűlt össze a GHF telephelye közelében, amikor izraeli tankok bukkantak fel és nyitottak tüzet.