Bár Magyarországon csak férfi és nő köthet egymással házasságot, de bejegyzett élettársi kapcsolatként el kell ismerni, ha két férfi vagy két nő külföldön összeházasodott – ezt az Alkotmánybíróság mondta ki kedden a hvg.hu beszámolója szerint.
Azután mondták ki ezt, hogy egy magyar és egy vele azonos nemű német állampolgár fordult az Alkotmánybírósághoz, miután 2021-ben Németországban összeházasodtak, és ezt Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatként szerették volna elismertetni, a hivatalok és a bíróságok azonban ezt elutasították.
Az Alkotmánybíróság szerint az Orbán-kormány egy 2016-os határozatban azt írta, hogy a más államban azonos neműek között érvényesen megkötött házasságot egy kérelem benyújtása után a magyar jog szerint bejegyzett élettársi kapcsolatnak kell tekinteni, azonban ez végül nem került be a törvénybe.
Az Alkotmánybíróság most megállapította, hogy az azonos neműek párkapcsolata számára „az elismerés és a védelem igényét” az emberi méltósághoz való jogból – elsődlegesen az annak részét képező önrendelkezési jogból – vezetik le: az azonos nemű párok társkapcsolatának jogi elismerése érdekében a jogalkotó immár több mint másfél évtizede létrehozott egy, kizárólag az azonos nemű párok számára nyitva álló, a jogalkotói szándék szerint számukra funkciójában és joghatásaiban a házassághoz hasonló, bár azzal nem azonos jogintézményt. De az azonos neműek által külföldön kötött házasság Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatként történő elismerése nem biztosított.
Ezért mondták ki, hogy mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség áll fenn amiatt, hogy a jogalkotó nem tette lehetővé az azonos nemű párok által külföldön kötött házasság Magyarországon bejegyzett élettársi közösségként való elismerését. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének október 31-ig tegyen eleget.