11 millió forintnyi bírságot szedett össze egy gyorshajtó ugyanannál a trafipaxnál Olaszországban

külföld

Összesen 28 ezer euró (11 millió forint) bírságot szedett össze egy olasz férfi ugyanannál a sebességmérő radarnál egy országúton - közölte a La Stampa című olasz napilap. Minderről a szabálysértő, az észak-olaszországi Nizza Monferrato városából származó Andrea Ferretto bolti dolgozó maga számolt be. Arra számít, hogy a hatóságok mérsékelni fogják a bírságot. Bolti biztonsági őrként dolgozott, és munkába, illetve hazafelé menet hajtott át az érintett útszakaszon, ahol legfeljebb óránként 70 kilométer a megengedett sebesség. „Túl későn vettem észre, hogy telepített radart állítottak fel ott” - mondta. A készüléket egy kanyar mögötti lámpaoszlopra erősítették egy nagyjából három méter magas sövény mögött.

Ferretto szerint alig hajtott valamivel gyorsabban a megengedettnél, és az 1100 eurós havi bére mellett csaknem két évig kellene dolgoznia, hogy a bírságot ki tudja fizetni. Szerinte az a trafipax amúgy is kizárólag a „pénzbehajtás” célját szolgálja. Európai összehasonlításban Olaszországban van a legtöbb traffipax, összesen több mint 11 ezer darab.

(A borítókép illusztráció - JEAN-MARC BARRERE/Hans Lucas via AFP)