Néhány hete egy jászsági nő egy tiktokos fogadás elvesztése miatt felgyújtotta a pólóját, a lángok átterjedtek a többi ruhaneműjére és a testére, és mire eloltották, súlyos sérüléseket szenvedett, derült ki a Blikkhez eljuttatott felvételekből.
A nő az eset után három héttel, a napokban halt meg egy kórházban. A férje azt mondta, a nő a kórházban tüdőgyulladást kapott, megműtötték, majd egy fertőzés miatt nem kelt fel többé.
A nő TikTokon egy olyan fogadást kötött egy férfival, ami szerint a játék vesztesének fel kellett gyújtania a ruháját. A fogadás alapján a ruhát csak húsz másodperc után vehette volna le. A lángok ennél gyorsabban átterjedtek a ruháról, amitől képtelen volt időben megszabadulni.
A férj így nyilatkozott a lapnak: „A gyerekekkel bent voltunk a szobában és arra lettem figyelmes, hogy a feleségem »élőzés« közben a folyosóról kiabál. Kifutva láttam, hogy ég a pólója és az volt a szerencse, hogy a mosogatóban volt egy fazék, amit többször megtöltve locsoltam le szegényt, édesanyám pedig tépte le róla a pólót, hogy nehogy visszagyulladjon. A fürdőben kapott egy hideg zuhanyt, közben pedig hívtam a mentőket.” Elmondása szerint elszállítása előtt látta utoljára a nőt, aki az eset után rágyújtott egy cigarettára.
A nő a férje elmondása szerint gyakran vett részt TikTok-kihívásokban. A videó másik szereplője, aki élőben nézte végig a nő szenvedését, azt mondta, mindenki arról ír neki, hogy ő a hibás. „Ez nem igaz. Az a »tét« elment, elvállalta (...). Kérem a rossz kommentelőket, hogy fejezzék be, hogy gyilkosnak neveznek, mert nem vagyok hibás és nem is leszek. Bevittem a telefonomat a rendőröknek is, akik kinevettek. Részvétemet szeretném kifejezni még egyszer a családjának és a gyerekeinek, ez egy játék volt. Nem az én hibámból halt meg, önmagát gyújtotta fel szegény asszony.”