A török belügyminisztérium öt újabb ellenzéki polgármestert fosztott meg hivatalától csütörtökön korrupció gyanúja miatt, az isztambuli ügyészség pedig bejelentette, hogy a főügyész fenyegetésének és sértegetésének gyanújával nyomozást indított a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője, Özgür Özel ellen, írja az MTI.
Az elbocsátott polgármesterek közül hárman isztambuli kerületeket irányítottak, és szerda óta már őrizetben voltak. Két társukat még korábban a déli Adana tartományban vettek őrizetbe. Mindannyian a CHP politikusai.
Az Özgür Özel ellen indított nyomozást az isztambuli ügyészség közleményében azzal indokolta, hogy egy szerdai isztambuli gyűlésen megjegyzéseket tett Akin Gürlek főügyészre, azt is hangoztatva, hogy célkeresztbe állították az ellenzéket.
Deniz Yücel, a CHP szóvivője kifogásolta a nyomozás megindításáról szóló döntést, és az X-en közölt, a hatóságoknak címzett üzenetében azt írta, „nem fogunk behódolni ennek a törvénytelen rendszernek, amelyet létrehoztatok”.
Az adanai kerületi polgármesterekkel együtt immár a fő ellenzéki párt 11 polgármestere van börtönben Törökországban. Tavaly október óta nyolc isztambuli kerület CHP-s polgármesterét, március 19-én pedig Ekrem Imamoglu isztambuli főpolgármestert is letartóztatásba helyezték korrupció és terrorszervezet segítésének vádjával, és más önkormányzatok CHP-s tisztviselőit is őrizetbe vették. Akkor emiatt tüntetések is voltak. Imamoglu X-fiókjának az elérhetőségét a napokban blokkolták.
A CHP komoly sikereket ért el a 2024 tavaszán tartott helyhatósági választásokon, miután sikerült megtartania az ország három legnagyobb városát, Isztambult, Ankarát és Izmirt. Isztambul 39 választókerületéből 26-ot megnyert és további vidéki választókerületeket is sikerült elhódítania a kormányzó Igazság és Fejlődés Párttól (AKP).
Egy állítólagos korrupcióhoz és terrorizmushoz kapcsolódó vizsgálat részeként.
Isztambulban összecsapások is voltak a tüntetők és a rendőrség között, az országban szerdán szigorúan korlátozták a hozzáférést a legtöbb közösségi oldalhoz.