Súlyosan megsebesült Miguel Uribe Turbay kolumbiai szenátor, a jövő évi elnökválasztás egyik lehetséges jelöltje, amikor rálőttek egy Bogotában tartott kampánygyűlésen szombaton.
A 39 éves politikusra a főváros Fontibon kerületének egyik parkjában támadtak rá hátulról. A szenátort kórházba szállították, orvosai szerint az állapota kritikus, a felesége a Reutersnek azt mondta, hogy a férje életéért küzdenek.
A rendőrség azt közölte, hogy a politikust két találat érte, és a támadók két másik személyt is megsebesítettek. A helyszínen letartóztattak egy 15 éves fiút, akinél lőfegyvert találtak. A kolumbiai kormány 730 ezer dolláros (265 millió forintos) jutalmat ajánlott föl az elkövetők kézrekerítéséért. Gustavo Petro kolumbiai államfő lemondta tervezett franciaországi útját „az események súlyossága miatt".
Kolumbiában jövő május 31-én tartanak elnökválasztást. Miguel Uribe Turbay szenátor márciusban jelentette be, hogy indul az elnökválasztáson. A szenátor Konzervatív Demokrata pártja közleményében „elfogadhatatlan erőszakos cselekménynek" nevezte az esetet.
Az ügyben megszólalt Marco Rubio amerikai külügyminiszter is. Az X-en azt közölte, hogy az Egyesült Államok a lehető leghatározottabban elítéli a Miguel Uribe szenátor elleni merényletet, továbbá hogy ez közvetlen fenyegetést jelent a demokráciára, és a kolumbiai kormány legfelsőbb szintjeiről érkező erőszakos baloldali retorika eredménye. (MTI)