Élő

A putyinizálódás ellen tüntetnek a Kossuth téren

  • Kedden szavazott volna az Országgyűlés a nagytakarítási törvényről, de Kocsis Máté múlt héten váratlanul bejelentette, a Fideszben lévő viták miatt őszre csúszik a javaslat.
  • A „direkt diktatúra őszig elhalasztva”, ennek ellenére három órán át tüntettek a Kossuth téren. A javaslat ugyanis még mindig az asztalon van.
  • Puzsér Róbert, a tüntetés ötletgazdája Polgári Ellenállást hirdetett, szerinte a hatalom minden lépése Minszkbe vezet.
  • A tér megtelt, a szónokok hol visszafogottan, hol káromkodásokkal dúsítva küldték el a hatalmat.
  • A tüntetésen felszólalt Ács Dániel, a 444 újságírója is.
  • Szabad sajtó és 444 sincs nélküled. Nagyon köszönjük mindazoknak, akik már mellettünk állnak előfizetőként, támogatóként. Ha te is szívesen csatlakoznál, a 444.hu/szabadsajto oldalon megteheted.
34 poszt

Tényleg vége

A Puzsér által feltüzelt emberek nem a Parlament, hanem a metró felé indultak el - jelentette a helyszínről Haszán Zoltán.

Zárásként a Szózatot éneklik el

minden felszólaló a színpadon.

Lampé azt mondja, a keddi esemény 1200 ember adományából jött létre, ezzel transzparensen elszámolnak. A tüntetésnek vége, az ellenállás elkezdődött - köszönt el Lampé a tömegtől.

Az utolsó felszólaló jön, az ötletgazda, Puzsér Róbert

Őt is nagy ováció fogadja.

Az ellenállás elkezdődött - mondja, mire a tömeg éljenez és tapsol. "Ti vagytok az ellenállás. Az ellenállás legfőbb célja, hogy kivezesse a politikát a pillanatból."

Kocsis azt képzeli, hogy ha őszre halasztják a szavazást, a pillanat elmúlik, és az emberek majd békésen várják az őszi nagytakarítást. Ennek van vége - mondja Puzsér. Ez a pillanat akkor múlik el, ha Orbán Viktor visszaadta Magyarországot. Kocsis, Rogán és Orbán úgy fárasztja a társadalmat, mint a horgász a halat. Mikor enged a zsinóron, az ember azt gondolja, mégsem Minszk felé vezet a következő lépés. De igen! Minden lépés oda vezet - harsogja Puzsér a színpadról.

Ideje, hogy a hal fogja el a horgászt, mi teremtjük a pillanatot - mondja Puzsér, mire a tömeg azt skandálja, hogy "vége van röfi", utána átváltanak arra, hogy ruszkik haza. Az utcai politizálást meg kell változtatni - mondja Puzsér. Ki kell gyógyítani az embereket az illiberalizmusból. Az nem a liberalizmussal áll szemben, hanem a polgári társadalmat üldözi és a feudális társadalmat restaurálja. Zúg a mocskos Putyin és a mocskos Fidesz is.

Fotó: Németh Dániel/444

Át kell venni a kezdeményezést - tér vissza a horgászos hasonlathoz. "Ha a magyarok nem veszik kezükbe a politikát, nem gyakorolnak nyomást a közhangulatra és a közhatalomra, akkor a jövőben is minden rendszerváltás gengszterváltás lesz." Diktálni kell a pillanatot és a jövőt, a miniszter szó jelentése szolga, ideje, hogy szolgáljanak - mondja. A felszólalók azért léptek fel ma este, hogy az ország polgári társadalom legyen, és ne kényszerüljenek erre többé. Elég a tekintélyuralomból - mondja Puzsér. "A feudális önkény elragadta, kisajátította és keletre hurcolja Magyarországot. Nincs hova hátrálni, ha nem lépünk közbe, a haza elveszett. Ők nem a haza, hanem gyűlöletkeltő hajlamú uralom. Megjavítani nem lehet, csak meghódolni vagy megdönteni."

Az Oroszországhoz való közeledés Sztálinhoz, Brezsnyevhez és Putyinhoz fordulást jelent. Oroszország nem a kereszténységet védelmezi, hanem a Szovjetuniót építi újra. Nem akarunk visszatérni abba a szövetségbe, 40 év is túl sok volt - mondja Puzsér, mire a tömeg megint azt skandálja, hogy ruszkik haza. 35 éve ezt skandáltuk, és most ugyanott tartunk - reagált erre. Nekik három dolog számít: a hatalom, a luxus, és az, hogy visítsanak a libsik.

A hatalommal szemben most már csak egy érvényes követelés van, hogy takarodjanak. Az országot adják vissza, ha már a pénzt ellopták. Az illiberális trollrezsim az utolsókat rúgja, azt is a magyarokba. Itt két út van: vagy a polgári társadalom megteremtése jöhet, vagy az orosz titkosszolgálat alatt fenntartott nyílt zsarnokság lesz, és Oroszország csatlós népévé válhat az ország - mondta Puzsér. "Orbán önként adja fel az autonómiát, erre a nemzetárulásra nincs bocsánat", mondja, mire a tömeg hazaárulózik.

Azzal folytatta, hogy ideje sorsot választani, Európa vagy Eurázsia. Az ellenállás célja, hogy a kelethez csatolás nemzetkatasztrófáját megakadályozza. "Ez a rendszer nem juthat el Minszkig. Ha kell, mindenkinek keresztbe kell feküdni a síneken, hogy megakadályozzuk. Elég az alattvalói létből, a politikát az állampolgároknak kell diktálniuk a politikusoknak. A rendszerváltást ki kell kényszeríteni és meg kell formálni."

Puzsér szerint eljött a cselekvés ideje, hallatni kell a hangjukat. A nyugatos fordulat nem valósul meg magától, ezt ki kell küzdeni.

Polgári ellenállás néven nem egy epizódot írunk, hanem egy évadot, az ellenállás folytatódik, csatlakozz! - köszönt el Puzsér azzal, hogy még találkozunk.

"Egyre sűrűbb lett Magyarországon a sötétség"

Ács Dániel teljes beszéde:

"Samu fiam szinte pontosan 11 éve, még babaként itt volt az Origo elfoglalása ellen tartott tüntetésen, és most is itt áll valahol. Gyakorlatilag végig tüntette az egész eddigi életét. Babakocsiban, kismotoron, gördeszkán.

De még egyszer sem mondhattam neki, hogy győzött az igazság.

TGM 9 éve a Népszabadság bezárásának napján mondta ugyanitt: „28 éve járok tüntetni erre a térre. Nem mentük olyan nagyon sokra."

Azóta elestek újságok, intézmények, ügyek és annyi minden más is.

Minden egyes ilyen veszteséggel egyre sűrűbb lett Magyarországon a sötétség. Az elmúlt másfél évtizedben a szemünk fokozatosan hozzá is szokott a félhomályhoz. Hozzászoktunk, hogy a könnyünk kicsordul, annyira erőlködünk, hogy lássuk mi történik velünk.

Most a hatalom nyíltan arra készül, hogy az utolsó kislámpákat is lekapcsolja.

Ezt onnan tudjuk, hogy a miniszterelnök elmondta a saját szájával. Pontosan így fogalmazott: „Túl sokáig voltak itt, túl sok mindent éltek túl, Rajtuk a skarlát betű. A pokolban külön bugyor várja őket.” ezért eltakarít bennünket.

Fotó: Németh Dániel/444

Álljunk meg, és képzeljük el, hogy milyen lesz ez a világ, amit a hatalom nekünk szán:

Abban a világban már nem látjuk, hogy verőemberek erőszakkal akadályoznak meg egy népszavazást.

Nem látjuk a hatvanpusztai palotát és a nemzet bankjából eltűnt ép ésszel felfoghatatlan összeget.

Nem derül ki, hogy állampolgárokat katonai kémszoftverrel figyelnek meg.

Nem tudunk róla, hogy a KSH meghamisítja a szegénységi adatokat.

Ebben a világban Novák Katalin, Varga Judit a helyükön maradnak. Hiszen nincs kegyelmi ügy sem.

Viszont van helyette a mindent beborító vak sötétség, amiben nincs közös valóság, csak magány és félelem. Szóval LEHET MÉG ENNÉL IS ROSSZABB.

Hogy a lámpaoltás pontosan mikor következik be, azt per pillanat nem tudjuk, viszont azt tudjuk, hogy EZ a hatalom célja. Ne legyünk vakok, az elmúlt 15 év veszteségeiből megtanulhattuk: Orbán Viktor, amint lehetősége van rá, elpusztít mindent, ami nekünk fontos. A színházat, ahová járunk, az iskolát, ahol tanulunk, az újságot, amit olvasunk, a szervezeteket, amik védik azokat, akiket senki nem véd, és mindazt, amit ezek képviselnek: a kreativitást, a szabadságot, a humort, a vitát, a hagyományt, a kultúrát, a szolidaritást, az értelmet, a tisztességes versenyt, az igaz szót. Ez a rendszer elpusztít mindent, ami számunkra érték.

És végül nem hagy nekünk talpalatnyi helyet sem ebben az országban.

Úgy tűnhet, hogy az évtizedes harcok hiábavalóak voltak. De ez talán nem teljesen igaz.

Évekkel ezelőtt, miután a hatalom zsarolással és vesztegetéssel megszállta a teljes nyilvánosságot, akkor Ti úgy döntöttetek, hogy nem fogtok sötétben élni, és áldozatra is hajlandóak vagytok azért, hogy tudjátok mi az ami VAN és mi az ami NINCS.

Az elmúlt években emberileg és anyagilag is TI tartottátok életben, ti finanszíroztátok a világosságot. Már csak Ti őrzitek a lángot, és ezért hálásak vagyunk nektek.

És ha elcsüggedtek, ha tehetetlennek érzitek magatokat, akkor gondoljatok arra, hogy vannak hősei ennek az elmúlt 15 éves küzdelemnek, vannak akik súlyos áldozatot hoztak, de példát is mutattak, megmutatták hogyan lehet becsülettel küzdeni a zsarnoksággal szemben.

Gondoljatok a kirúgott tanárokra, akik a hivatásukat és a megélhetésüket áldozták fel az igazságért!

Az SZFE diákjaira, akik sorfalat álltak az egyetemük előtt, és útját állták a hatalom kancellárjának.

Az Index újságíróira, akik méltóságteljes sorban vonultak, és egyszerre rakták le felmondásukat a hatalom asztalára. Rájuk gondoljatok, legyetek bátrak, mert mindenki, aki ellenáll, aki nem köt kompromisszumot, aki felemeli a szavát, aki kockáztat, az csihol egy szikrát a sötétségbe. És végül, köszönjük, hogy mellettünk álltok, köszönjük, hogy mellettetek állhatunk. Készüljetek, mert hamarosan szükség lesz a kiállásotokra!"

Kollégánk, Ács Dániel következik

nagy taps fogadja.

Lovasi András a színpadon

Ő a zenei betét. Egy új dalt játszik el a tüntetőknek.

Már semmit nem kell mondani, akkor is zúg a mocskos Fidesz.

"Mennyi hazaáruló, bazdmeg"

Radics Péter youtuber a színpadon. Mennyi hazaáruló, bazdmeg - köszön be, mire felzúg a mocskos Fidesz. Arról beszél, hogy aki nem osztja Viktor nézeteit, az Brüsszel-csicska, óvodásátműtő LMBTQ-aktivista, sorosbérenc, migránssimogató... vagy mind ez egyszerre. "Ez a mondanivalójuk, bazdmeg". A kokárda is párttulajdon, a zászlót is csak akkor lengetheted, ha az ő buszukról szállsz le - mondja.

Fotó: Németh Dániel/444

Igaza van Orbánnak, hogy háború van. Oroszországban, Ukrajnában és Magyarországon. Ez neki köszönhető, elérte, hogy magyar a magyar ellen van, családok szakadnak szét, mert valaki nem úgy gondolkodik ahogy kell. Ebből következik, hogy hazaárulók vagytok mind. Ez a Fidesz-logika. A Fidesz egybites kommunikációja - mondja Radics.

Orbán nem mer vitázni, mert nem tudja megvédeni az álláspontját, ezért van elhallgattatás, zsarolás, fenyegetés. Ezért kellett a Harcosok klubja, ami azt jelenti, hogy "nem tudjuk megvédeni magunkat, védjetek meg ti bennünket." Ez már nem csak propaganda, közösségi agresszió rendszerszintre emelése, az erőszak legitimizálása, polgárháborús uszítás. "Ez a modern diktatúra, kimondhatod a véleményed, csak elzárják a pénzcsapokat, ellehetetlenítenek." Radics szerint a tüntetők az igazi harcosok, akik kiállnak és kimondják a frankót. Erre káromkodva gyalázzák Orbánt. Radicsnak egy üzenete van a NER-nek: basszátok meg és húzzatok a picsába.

Ez energetizálta a tömeget.

Vége a hipnózisnak

Levitin Dávid Dave is videóüzenetet küldött, Mészárosozással kezdett. Szerinte vége a hipnózisnak, türelemnek, jobbágymentalitásnak.

A helyszínen érezni, hogy az egyhelyben állós tüntetésnek nagyon sok ennyi felszólaló. Kellene valami közös Tai Chi, birkózás, lovas íjászat - kommentálja Haszán Zoltán.

A videó után is felzúg a mocskos Fidesz, Lampé Ágnes pedig a színpadról úgy látja, hogy megtelt a tér.

Vannak, akik megunták

Miközben a tömeg nagy része bőszen skandálja, hogy Orbán takarodj, Nagy-Bandó beszéde előtt néhányan megunták és elmentek haza.

Fotó: Németh Dániel/444

Nagy-Bandó szerint Orbánnak pont az az igazi szégyene, hogy ezt skandálják az emberek, meg azt, hogy mocskos Fidesz. Ez életműve betetőzése. "Addig emelkedtél, hogy a végén idáig süllyedtél. A király meztelen."

Haszán Zoltán szerint Nagy-Bandó beszéde olyan, mint egy film, aminek hatszor van vége.

Fletó módra elkúrták - mondja Nagy-Bandó, majd oroszul beszél Orbánhoz

Nagy-Bandó András a színpadon, ülve beszél. Köszönti az arcfelismerőket, majd minden oldalról mutatta az arcát. A törvényt átvághatóságinak nevezi, és szerinte azért halasztották el, mert a hatalom rájött, hogy Fletó módra elkúrták. Rájöttek, hogy az üvegen át lehet látni, de a tükörrel bajuk lenne.

El tudja képzelni azt a parlamenti falugyűlést, amin a 133 bátor, távvezérelt ujjú képviselő vitatkozik, hogy igen-nem, de igen, akkor sem!

Azon gondolkodott, mit találnak még ki, hogy megtarthassák a hatalmat, meddig akarnak elmenni azon az Istencsapáson, amit csak azért vágtak az ország természetvédelmi területén, hogy mindazokat kibaltázzák, akik útját akarják állni esztelen tarolásuknak. "Egy csöpp szégyenérzet sincs bennetek?! (...) Akiknek elege van belőletek, az maga a nemzet." A magyarok se nem háborúpártiak, se nem poloskák, kémek vagy hazaárulók, de legfőképp nem agymosott Orbán-hívők. Szabad emberek, akik, ha a szabadságról van szó, nem hátrálnak - mondta. Őt nyugdíjasként nem lehet megvásárolni, sem 30 ezer forinttal, sem 13. havi nyugdíjjal, sem ígérgetésekkel. Ennél drágább rongy élete és a hazája becsülete.

Ha a hatalom ősszel mégis újra próbálkozik a törvénnyel, ők is újrakezdik. "Mitől féltek, pocakos maffiózók? Mitől vagytok így beszarva, a jövő évi választástól? Egy választás nem a világ vége, csak a NER vége" - mondja, mire nagyon tapsol a tömeg.

A programjukat nem írták át, maradt a jelszó a "folytatjuk", de "vajon mit folytat a kormány, az átláthatatlanná tett lopásokat? Mire akarjátok még költeni a jövőben ellopott milliárdokat? Hidat vagy tudományos akadémiát akartok építeni? Van leggazdagabb magyar, kettő is, bár mindig keverem őket: Mészáros Viktor és Orbán Lőrinc." Legnagyobb magyar csak egy van, Széchenyi, ők viszont csak harácsolni akarnak, ellenséget gyártanak a Goebbels-parodista Rogánnal. A tömeg erre káromkodva fújol. Amikor az 1 százalékok lenyúlásáról beszél, még hangosabb a tömeg. Apja szerint ezek kétszer álltak ott, ahol a gazságot osztogatták. A beszéde végén oroszul beszél Orbánhoz. Aztán lefordítja: "Orbán-elvtárs, gyakorolj önkritikát, mondd el, mi történt 2013-ban Szentpéterváron, miért hallgatod el, amit csak te tudsz, és Putyin."

Pajor Tamás a színpadon

Slammel. Az egyik sor a morcos kis Putyin lightról szólt, nem sokkal később arról beszélt, "már ritka a levegőtök, mint Csádban az ónémet", és Gucci-bárókat is emlegetett, majd szuterén Magyarországot emlegetve zárta a fellépést.

Fotó: Németh Dániel/444

Csákányi Eszer szaval

Erdős Virág Szóljatok című versét. Ezt is videón adják.

Hadházy szerint szükség lehet polgári engedetlenségre is

Hadházyt nagyon lelkesen, "nem hagyjuk abba" skandálással fogadták, a megelőlegezett bizalmat nála a hosszú, nem igazán tüzes beszédei szokták lelohasztani. Ezzel ő is tisztában lehet, mert jelezte, hogy papírról beszél majd, hogy ne legyen túl hosszú.

Arról beszélt, hogy az első tüntetésen, március 18-án 1-2 ezren voltak, és örült, hogy nem hagyták abba, és mára ilyen sokan megértették az ellenállás fontosságát. Az a legfontosabb, hogy a tüntetéseken kitartást és elszántságot mutatnak, és örülni kell annak is, hogy egyre több ismert és elismert ember szólal fel.

Fotó: Németh Dániel/444

Hadházy szerint a néma kiállással is meg lehet ijeszteni a hatalmat, amelynek a tiltakozás hatására "remegett meg a mocskos keze".

Követelte, hogy vonják vissza az átláthatóságinak nevezett törvényjavaslatot, de a gyülekezési törvény technofasiszta módosítását is. "Szabadságot és demokráciát akarunk, de csak akkor lesz, ha a konkrét követeléseknél nem hátrálunk meg, és nem hagyjuk abba, míg nem valósultak meg a követelések."

Hadházy szerint szükség lehet polgári engedetlenségre, a közlekedést megzavaró tüntetésekre és sztrájkokra, a szabadságunkért. Ez csak akkor működik, ha sokan vesznek benne részt. Arról beszélt, hinni kell az erejükben, majd jövő keddre ismét meghirdette a tüntetését a Ferenciek terére.

Ide már kevés az O1G

Csató Adorján Funktasztikus a színpadon. Gyáva népnek nincsen hazája, lassanként lépked a biztos halálba - énekli. Számára az 50-es évek hangulatát idézi a szisztéma, teljes a paranoia, dolgozik az öncenzúra.

Régóta hallgatja, hogy "ők" legalább kormányozni tudnak. "Mit, hova? A gazdaság, az oktatás, az egészségügy, a közbeszéd, a demokrácia és a demográfia gatya, de legalább áldását adta rá Bese atya."

Ide már kevés lesz az O1G - mondja, és arról beszél, szabadon engedik az embercsempészeket, és az ukránok ellen háborúznak. A tömeg itt is azt skandálja, hogy ruszkik haza.

Eddig Pankotai beszéde váltotta ki a legerősebb reakciókat

Most egy újabb videóüzenetet hallgatnak a tüntetők, Varga Martin szövege után zúg a mocskos Fidesz.