Gyurcsány: +38 millió, –53 millió és az ingatlanok

belföld

Megjelent a parlament honlapján Gyurcsány Ferenc záró vagyonnyilatkozata, amit a képviselői mandátuma visszaadása után kellett elkészítenie, vette észre a Telex. Ebből az derül ki, hogy a 2004-2009 között volt szocialista kormányfő, majd DK-alapító pártelnök 38 milliós megtakarítással, 53 milliós hitellel és három ingatlan tulajdonosaként vonul vissza a közélettől.

Fotó: Bankó Gábor/444

Ez utóbbiak adatai arra utalnak, hogy a vagyonnyilatkozat készítésekor Gyurcsány és Dobrev még házasok voltak. A Gyurcsány tulajdonában lévő 50 négyzetméteres pápai társasházi lakás mellett ugyanis a két másik ingatlannak, a 267 négyzetméteres kötcsei családi háznak és a 161 négyzetméteres II. kerületi lakásnak („Apró-villa”) még fele-felerészben tulajdonosai. A cégei közül is Dobrev Klárával közösen tulajdonolják az Altus Portfólió Kft.-t.

A lap kiszámolta: Gyurcsány megtakarításai év eleje óta mintegy 8 millióval csökkentek, akkor ugyanis még 46,45 millió forintnyi pénzintézeti számlakövetelésről nyilatkozott. A kötcsei házra felvett banki hitel nagyjából 2 millióval csökkent.