Az „éves tervnek megfelelően” tartott közös képzést a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. bátaapáti létesítménye. Az eseményen ugyanakkor részt vettek a közeli középiskola diákja is, az eseményen pedig két eseményt „játszottak” el közösen, írja a Rendőrség.
Az első szituációban két férfi akart a védett objektumba bejutni, melyet az RHK Kft. fegyveres őrei akadályoztak meg, és a szükséges protokoll végrehajtását követően átadták az „elkövetőket” a rendőröknek.
A második esemény egy megrendezett demonstráció volt, amelyben a diákok is közreműködtek. Ők egy passzív ellenálló csoportot játszottak, a „demonstráló tömeget” a rendőrség számolta fel. A képzésen közreműködő diákok jutalma az volt, hogy a nap végén betekintést nyerhettek az RHK Kft. telephelyén folyó munkába: meghallgathattak egy előadást, majd egy kétszáz méteres sétát tehettek a mélyben folyó munkálatokhoz vezető út első szakaszán, ahol egy másik előadást is meghallgathattak.