Ugyan sorban második hónapja tudott havi alapon növekedést összehozni a magyar ipar, 1,5 százalékosat, aminél nagyobbra legutóbb tavaly októberben volt példa, az összkép még mindig meglehetősen gyászos. Említésre méltó pozitív fejlemény még, hogy második egymást követő havi bővülésre legutóbb 2022 nyarán volt példa.
Az összkép azonban mégsem rózsás, hiszen éves bázison 2,3 százalékos volt a termeléscsökkenés mértéke. A KSH most közölt részletes adatai szerint a magyar gazdaság húzóágazatai, vagy épp annak szánt részei továbbra is pocsék teljesítményt nyújtanak, ami a jelentős súlyuk miatt különösen rossz hír. A járműgyártás 4,1 százalékkal esett vissza előző év azonos időszakához képest, az akkugyártás pedig 16,7 százalékkal. Utóbbi ágazat ezt úgy hozta össze, hogy már tavaly áprilisban is 23 százalékkal zuhant a teljesítmény. Az akkugyárak tavalyi beszámolói is visszaigazolják az ágazat nehéz helyzetét, hiszen a három működő gyár közel 45 milliárd forintos veszteséget termelt tavaly.
Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 4 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, a külpiaci eladások visszaestek, miközben a hazaiak nőttek. A legnagyobb (23 százalékos) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 1,9 százalékkal mérséklődött az előző év áprilisához viszonyítva. A két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 5,5, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 11,1 százalékkal kisebb volt az előző év azonos hónapjához mérten. A három növekvő alág közül a 3,7 százalékos feldolgozóipari súlyú kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás bővült a leginkább, 13,7 százalékkal, mindkét értékesítési irányban nőttek az eladások.
A feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 12,2 százalékkal csökkent 2024 áprilisához mérten. Az új belföldi rendelések 2,4 százalékkal nőttek ugyan, viszont az új exportrendelések 14,4 százalékkal visszaestek. Az összes rendelésállomány április végén 16,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Az ipari termelés az év első négy hónapjában 4,5 százalékkal csökkent. Vagyis sokkal rosszabb állapotban van az ágazat a tavalyihoz képest, akkor ugyanis az első négy hónapban mindössze 1,7 százalékos csökkenésről számolt be a KSH.