Börtönbüntetésre ítéltek pénteken két férfit, aki csaknem hat éve ellopott egy 18 karátos tömör aranyból készült vécét Sir Winston Churchill néhai brit miniszterelnök egykori angliai otthonából. A bűncselekmény 2019 szeptemberében történt a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheim-palotában, ahol a működőképes aranyvécé egy képzőművészeti kiállítás részeként volt látható.
A hiperrealista, sokszor szatirikus elemeket sem nélkülöző alkotásairól világszerte ismert Maurizio Cattelan olasz művész America címet viselő alkotását a 40 éves James Sheen és a 39 éves Michael Jones lopta el, miután járművükkel áttörték a kastély kapuját és behatoltak a hatalmas épületbe, alig néhány órával a kiállítás megnyitása után.
A két oxfordi illetőségű betörő kitépte a falból a 98 kilogramm súlyú, 4,8 millió fontra (2,3 milliárd forintra) biztosított műalkotást és néhány perc múltán távoztak. A vád szerint a tettesek a vécét kisebb darabokra bontották és így értékesítették. A hatóságok bizonyítékokat találtak arra, hogy Sheen a betörés után két héttel egy 20 kilogrammos darabot 520 ezer fontért (csaknem 250 millió forintért) valakinek eladott Birminghamben. A vevő kilétére nem sikerült fényt deríteni.
James Sheent az oxfordi koronabíróság pénteken betörés és bűnszövetségben elkövetett orgazdaság címén négy év szabadságvesztésre ítélte.
Sheen jelenleg is börtönben van, miután a betörés óta is számos egyéb bűncselekményt elkövetett, és halmazati büntetésként 19 évre ítélték. Az oxfordi bíróság pénteki végzése szerint Sheen újabb négyévi börtönbüntetése a 19 év letöltése után kezdődik, vagyis az elítéltnek immár 23 évet kell rács mögött töltenie.
Tettestársát, Michael Jonest betörés vádjával két év és három hónap börtönre ítélte az eljáró bírói tanács.
A Blenheim-palota Marlborough első hercege, John Churchill otthona volt. A kastély, amely Anglia egyik legnagyobb épülete, 1705 és 1722 között épült; 1874-ben itt született Winston Churchill, aki először a második világháború idején, majd az 1950-es években volt Nagy-Britannia miniszterelnöke. (MTI)