Még a 2010-es évek közepén, Matolcsy György elnöksége és a jegybanki pénzbőség idején indították el az MNB felsőoktatási ösztöndíjprogramjait. A nemzeti bank 2014-től kezdett együttműködési megállapodásokat kötni egyetemekkel, majd 2016-ban létrehozta az MNB Intézetet, amely nem önálló intézmény volt, hanem előbb a Corvinus, majd a kecskeméti Neumann egyetem keretein belül működött, végül 2024-ben a Metropolitan Egyetembe (METU, a volt BKF) integrálták.
A teljes neve szerint MNB Intézet Fenntartható Pénzügyek Központ a honlapján azt írja magáról, hogy a gondozásukban valósult meg a mesterszaknak egy olyan átfogó reformja, amely „a hazai oktatási palettán is kuriózummá vált”. Valamint azt is, hogy a hallgatóit „Magyarországon egyedülálló módon a Magyar Nemzeti Bank havi ösztöndíjban részesíti”, méghozzá a képzés teljes kétéves, négy szemeszteres időtartama alatt.
Idén azonban valami megváltozott, úgy is mondhatnánk, hogy a Fenntartható Pénzügyek Központ az idén márciusi elnökváltással – Matolcsy ment, Varga Mihály jött, és komoly spórolásokba, kirúgásokba kezdett – elvesztette fenntartható jellegét. Miután a nem sokkal Matolcsy távozása után közzétett ÁSZ-jelentések szerint a 2010-es években létrehozott jegybank alapítványi és cégbirodalom közpénzek százmilliárdjait tapsolhatta el, Varga az MNB tevékenységének redukálását ígérte meg.
A jegybanki mesterképzésben résztvevő, METU-val hallgatói jogviszonyban álló mesterképzésesek ugyanis ebben a szemeszterben már nem kaptak ösztöndíjat – miközben a másodévesek két héten belül záróvizsgáznak, majd meg is szűnik a hallgatói jogviszonyuk. Tudomásunk szerint ötven-hatvan hallgató van az MNB Intézet képzésének két évfolyamán, többségük másodéves.
„A szakot azzal promotálták, hogy a képzés teljes időtartama alatt havi 150 ezres, illetve 250 ezres ösztöndíjat adnak, ha teljesítjük a feltételeket. Az első három félévben az ösztöndíj-kifizetés rendben megtörtént, viszont a 4. félévben még nem utaltak, és két hét múlva záróvizsgázunk” – mondta egyikük (az összeg azért nőtt, mert az egyetemváltáskor nőtt a taníj is). Ha az információink helyesek, és valóban ötven-hatvan hallgató pénzéről van szó, akkor egy, az MNB költségvetéséhez képest csekély, havi 12-15 milliós összegről van szó (a jegybank tavaly 789, az elmúlt két évben összesen csaknem 2500 milliárdos mínuszt hozott össze).
Az órák látogatása mellett egy tudományos diákköri dolgozat elkészítése volt az a feladat, amely fejében elvileg jogosultak a juttatásra. Kérdésünkre az egyik hallgató azt közölte, hogy ezekről a követelményekről a mostani, februárban kezdődött félév elején is tájékoztatták őket, az évfolyamon lévő többsége eleget is tett ezeknek az elvárásoknak. „A leadott TDK-król kaptunk is visszajelzést, ösztöndíjat viszont nem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a magasabb tandíjat viszont fizetniük kell, így egyelőre csak a hátrányait érzik az intézményváltást jelentő „egyoldalú szerződésmódosításnak”.
A hallgatók természetesen keresték az elmúlt hetekben a METU vezetését és a jegybank új elnökét is. „A rektor csak annyit tud, hogy hozzájuk még nem érkezett meg a pénz az MNB-től” – mondta egy hallgató. Ezt megerősítette az egyetemtől kapott hivatalos válasz is, a Kucsera Tamás Gergely rektor nevében érkezett email szerint „a 2024-2025. tanév II. szemeszterére vonatkozó támogatási szerződés hiányában a szükséges forrás eddig sajnos nem érkezett meg”. Azt is közölték, hogy az egyetem mostani és előző rektora is
„megkérte már a 2025-ös évre vonatkozó külső forrás biztosítását és a felsőoktatási kezdeményezés folytatását a Magyar Nemzeti Banktól, de mindezidáig hivatalos visszajelzés nem érkezett”.
A hallgatók eddig szintén hiába keresték az MNB-t. „Elvileg május vége óta a jegybankelnök asztalán van az ügyünk”, leveleket küldtek „a publikus MNB vezetőségi e-mail címekre”, de eddig „nem érkezett válasz sem a diákokhoz, sem pedig a szakfelelőshöz”. Lapunk a cikk megjelenéséig szintén nem kapott választ a kérdésekre.
Az MNB egyébként a saját intézetében folyó – bár szervezetileg egy önálló egyetembe – integrált mesterképzése mellett 2016-ban létrehozott egy, az MNB Intézettől független Kiválósági Ösztöndíjprogramot is. A jegybank honlapja szerint nyolc év alatt közel ötezer ösztöndíjról döntöttek. Hogy ennek a programnak a finanszírozása is leállt-e, azt egyelőre nem tudjuk.
Cikkünk megjelenése után az MNB is reagált. Azt írták, a Magyar Nemzeti Bank új vezetése elkötelezett az átlátható és hatékony működés mellett, a jegybank a törvényben rögzített alapfeladatok ellátására összpontosít, az ezen kívül eső tevékenységeket felülvizsgálja és racionalizálja.
„A Budapesti Metropolitan Egyetemet az MNB és alapítványa 2022 és 2024 között több mint 2,5 milliárd forint támogatásban részesítette, ezzel a METU az első helyen áll a támogatott oktatási intézmények között. A Magyar Nemzeti Bank álláspontja szerint az elmúlt időszak kiemelt összegű támogatásai lehetővé teszik az érintett ösztöndíj-program finanszírozását”, zárul az MNB álláspontja.