Orbán Viktor átcsoportosított 1,35 milliárdot, négy éve épült út helyreállítására is költenek belőle 300 milliót

belföld

A pénteki Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat „egyes helyi önkormányzatok támogatásáról”. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt határozat négy önkormányzatnak összesen 1 350 821 731 forint adott.

A legtöbb pénzt a soroksári kerületi önkormányzat kapta csaknem 556 millió forintot juttatnak a 23. kerületnek az Apostol-hegyi szennyvízközmű fejlesztésére. Két Bács-Kiskun megyei település építhet kerékpárutat pluszpénzből: 282 milliót kapott erre a célra a lakitelki önkormányzat, míg a közeli Nyárlőrinc 213 milliót.

És végül Komló kapott a város nyugati hegyoldali részén fekvő Nagyrét utca helyreállítására 300 milliónyi állami pénzt. Egy 2023-as cikk szerint a mindössze két évvel korábban 410 millió forintból épült útnak már akkor 70 millióra saccolták a helyreállítási költségeit – hogy ez hogyan duzzadt két év alatt több mint négyszeresére, azt nem tudni. Az viszont a Google térképen is látható, hogy az úton van mit helyreállítani.

Forrás