1975. szeptember 4.: Részlet az Autópálya Nógrádon át? című cikkből: „A Gdyniából induló észak— déli vonal Ipolyságnál hagyná el Csehszlovákiát, és Nógrádon keresztül haladna a főváros felé, majd csatlakozna az új balatoni autópályához, és Letenyénél hagyná el az országot. [...] „A fenti tervek megvalósítására legkorábban a 90-es években kerülhet sor.” (Nógrád Megyei Hírlap)
2003. május 31.: „Persze nem zúdulna rá a városra ez az irdatlan forgalom, ha az M2-es autópálya Budapest-Vác szakaszát 1998 és 2002 között továbbépítették volna Rétság-Parassapuszta irányába. A beruházás azonban nem valósulhatott meg, mert az Orbán-kormány nem írt ki közbeszerzési pályázatot az M3-as megépítésére, így az EU-alapokból egy fillér támogatást sem kaphattunk.” (Népszabadság)
2003. június 12.: „A kiemelt feladatok közé tartozik a 2-es főút fejlesztése Váctól Parassapusztáig. A leendő M2-es út autóútként szerepel majd. A munkálatokat 2007 és 2015 között kell elvégezni.” (Nógrád Megyei Hírlap)
2015. március 26.: „Balla Mihály országgyűlési képviselő kertelés nélkül kimondja: az út kiemelt célként szerepel a 2014-2020-as, Nógrád megyére vonatkozó infrastrukturális fejlesztési elképzelésekben. Ez pedig mindenképpen mutatja, legkésőbb a fenti időszak végéig megindulnak a munkálatok.”
2022. január 14.: „A honatya [Balla Mihály, Fidesz] hozzátette, a kiviteli tervek elkészültének határideje 2023 év vége, és a különféle hivatalos engedélyeztetési eljárások elvégzését követően 2026-ban már át kell adni a forgalomnak az M2-es autóút meghosszabbításának első, kétszer két sávos szakaszát.” (Nógrád Megyei Hírlap)
Szabó Tamás húsz év spanyolországi, angliai és hollandiai tartózkodás után jött haza Magyarországra. Egy évig nem dolgozik, úgy döntött, hogy édesanyja nagyoroszi házát újítja fel. Van neki burkoló és festő szakmája, mindent megcsinál ő maga. Ha itthon elmenne dolgozni, jóval kevesebbet keresne, mint amennyit a mestereknek ki kellene fizetnie.
Édesanyja háza a 2-es út mellett van. Nagyoroszi is egyike azoknak a településeknek, amelyeken átmegy a kettes főút. A legjobban még a város Rétság és Szendehely érintett, de Borsosberényt, Drégelypalánkot és Hontot is súrolja az országot Parassapusztánál elhagyó út. A Vácnál véget érő M2-es gyorsforgalmi út folytatását a 20. század vége óta ígérik, mindhiába.
A hatvanas években legfeljebb 12 tonnás teherautókra és napi háromezer gépjárműre tervezett úton manapság már 25-40 tonnás kamionok százai járnak (egy óra alatt 35-öt számoltak meg nemrég), és napi 5-8 ezer gépjármű. Az út állapotán meglátszik, hogy más forgalomra méretezték. Tele van kátyúkkal, amikbe ha behajtanak a kamionok, felverik a környéket. Van, hogy megmozdul az ágy az emberek alatt, a vitrinben pedig egymáshoz csörrennek a poharak. Ilyen lehet egy földrengés.
Tamás édesanyjának háza előtt két jókora kátyú volt. Éjszaka aludni sem lehetett, a kátyúba behajtó üres trélerek csapták a legnagyobb zajt. A Magyar Közút munkatársai hosszas telefonálgatás, fenyegetőzés után jöttek ki megcsinálni a kátyúkat.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?