A fővárosi bírálóbizottság lecserélné a Budapesti Közművek élén Mártha Imrét

Budapest

Újabb fővárosi cég vezetőről szavazott az ún. fővárosi bírálóbizottság, most arról döntöttek, kit javasolnak a Budapesti Közművek Zrt. (BKM) élére Karácsony Gergelynek, aki a nevet majd a fővárosi közgyűlés elé viheti – írja a Magyar Hang.

A bizottságot vezető tiszás Orbán Árpád már múlt héten döntött volna, de akkor a testület határozatképtelen volt, mert nem vettek részt elegen az ülésen. A lap szerint most 22-ből 14-en mentek el, 13-an szavaztak is. A Magyar Hang azt írja, heten Orbán Tibort javasolják a cég élére, ő most is a vállalatnál dolgozik, míg a 2019 végén kinevezett jelenlegi vezető, Mártha Imre csak öt szavazatot kapott.

Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója előadást tart a siófoki Media Hungary konferencián 2013. május 14-én.
Fotó: Nagy Lajos/MTI/MTVA

A nyertes tehát most sem szerezte meg az abszolút többséget (12 szavazat), Karácsony pedig korábban mar jelezte a bizottság tagjainak: „A főpolgármester az Mötv. szabályozási logikája alapján csak azt a személyt tudja a bírálóbizottság javaslatának tekinteni, aki mögött a bírálóbizottság tagjai több mint felének támogató szavazata felsorakozik.”

Ez korábban két másik cégnél, a fővárosi vagyonkezelőért és a gyógyfürdőkert felelős vállalatnál is így volt, amikor szintén váltásra szavaztak a bizottsági tagok, de nem volt meg az abszolút többség.

Kapcsolódó cikkek