Már több mint 3 milliárd forintot fizetett vissza az állam a Microsoft-csalás miatt, de az ügyészség nem talál felelősöket

TECH

Eddig 3,3 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket – tudta meg a HVG. A Központi Nyomozó Főügyészség már csaknem hat éve nyomoz az ügyben, de nemhogy a vádemelésig nem jutott el, még a ma már Ab-elnök Polt Péter egy idén április, legfőbb ügyészként adott parlamenti válasza szerint gyanúsítás sincs az ügyben. Pedig az amerikai tőzsdefelügyelet és igazságügyi minisztérium már 2019-ben jelezte, hogy csalás történhetett a Microsoft-licencek magyarországi értékesítésekor.

A legfőbb ügyészsége hat éve alatt nem sikerült gyanúsítottat találni egy, a Microsoft által lényegében elismert ügyben
Fotó: Németh Dániel/444

A trükk egyszerű volt: a magyar kormányzati szervek nem közvetlenül a Microsofttól, hanem közvetítő cégeken keresztül szerezték be a szoftvereket. A közvetítők jelentős kedvezményt kaptak a Microsofttól, de ennek csak egy kis részét érvényesítették a magyar állammal kötött szerződésekben, a kedvezmények nagy részét lenyelték, és az így keletkezett óriási hasznot az amerikai tőzsdefelügyelet szerint korrupciós célokra használták. Az óriásvállalat Amerikában utólag belement egy peren kívüli megállapodással egy 25 millió dolláros büntetés megfizetésébe, ebből 8,7 millió dollár jutott a magyar ügyekre.

A botrány 2019-es kirobbanásakor érintettként merült fel például a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a NISZ Zrt. licensz-beszerzése is, az akkori gyanú szerint ugyanis a magyar állami szerveknél is ilyen módon vásároltak szoftvereket 2013-2014 körül. Miután a beszerzéseket részben uniós támogatásból finanszírozták, 2019-ben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálatot indított. Ez utóbbi részeként szerzett vissza az EU már két tételben nagyjából 3,3 milliárd forintot Magyarországtól, és még a levegőben lóg egy további 1,56 milliárdos tétel visszafizetése is. Csak ugyebár gyanúsítottak nincsenek.

A lapnak Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója elmondta: az ügyet olyan régóta húzzák a magyar hatóságok, hogy az lassan elévül. „Ha ugyanis történik vádemelés, és nincs vagy a bíróságon nem áll meg a bűnszervezeti minősítés, akkor nagyjából 10 év lenne az elévülési határ. Addig pedig már csak négy évet kell az esetleges felelősöknek kihúzniuk”.