Felszólító levelet kapott Rétvári Bence államtitkár, hogy vegye le a képet, amin Laponyi Zsolt őrmester szerepel

belföld

Öt napon belül dönt a rendőrség Laponyi Zsolt őrmester fegyelmi ügyében - mondta a rendőr ügyvédje, Tran Dániel a keddi meghallgatás után újságíróknak. Eredetileg úgy volt, hogy ezen a Budapesti Rendőrfőkapitány vesz részt, végül a helyettese volt ott. A határozatot viszont a főkapitány hozza meg.

Laponyi Zsolt
Fotó: Bankó Gábor/444

Laponyi ellen május 20-án indult a fegyelmi eljárás a BRFK-n, miután egy nyilvános Facebook-posztban kifogásolta, hogy Rétvári Bence belügyi államtitkár a rendőrség népszerűsítésére készült fotót, amin ő is szerepel, politikai célokra használta. Rétvári a képet KDNP logóval osztotta újra, a bejegyzését azóta sem törölte.

Laponyit azért marasztalná el a BRFK, mert nem tartotta be a szolgálati utat, és nem „kérelem formájában” szólt a felettesének Rétvári posztjáról, hanem a saját felületén írt erről.

Tran szerint viszont Laponyi nem követett el fegyelmi vétséget, mert „méltányolható magánérdekben” járt el, a saját személyiségi jogait és az arcképmását védte.

„Az arcképmás annyira személyes, hogy az indokolja a közvetlen jogérvényesítést” - mondta Tran a 444 kérdésére.

Ezzel érveltek a rendőrségi meghallgatásokon is.

Az nem derült ki, hogy a fegyelmi osztály mit javasol, de Tran szerint ha elmarasztaló döntés születik, akkor a tettel arányos szankció várható. Erről nem akart találgatni, mert széles a skála, de azt mondta, akár szankciók nélkül is megállapíthatják a jogsértést, így az őrmester fenyítés nélkül megússza.

Ők inkább abban bíznak, hogy végül megszüntetik az eljárást. Arról beszélt, a meghallgatáson nem volt ellenséges a hangulat, azzal kapcsolatban viszont nem tudott mit mondani, hogy akkor is elindult volna-e a fegyelmi, ha nem egy politikai ügyről van szó.

„Az utóbbi években mindenféle fegyelmi ügyekkel találkoztam. Olyannal is, hogy valaki részegen kukákat rúgott fel az utcán családi problémák miatt, meg olyannal is, hogy valaki szembeszegült az elöljárójával, vagy tiszteletlenül beszélt vele.”

Azt mondta, számukra irreleváns, hogy az ügynek a politika nagyobb súlyt ad-e, mert szerintük Laponyi nem követett el fegyelmi vétséget.

Tran Dániel
Fotó: Bankó Gábor/444

Tran arról is beszélt, felszólító levelet küldtek ki azoknak a politikusoknak, akik a kifogásolt bejegyzést közzétették, és a mai napig nem vették le. “Ha ezt nem távolítják el, élünk a megfelelő jogorvoslati lehetőségekkel.” Azt mondta, van egy olyan pertípus, ami visszaélés esetén az arcképmás eltávolítására alkalmas.

Ilyen felszólítást kapott Rétvári Bence államtitkár is, akit konkrétan arra kértek, távolítsa el Laponyi arcképmását a saját Facebook-oldaláról. Volt olyan politikus, aki ezt már megtette, de lehet, hogy nem az ügyvédi felszólítás, hanem Laponyi posztja hatására.

A meghallgatásokon nem derült ki, hogy a rendőrség vezetése mit gondol arról, hogy KDNP-s logóval osztották újra a rendőrökről készült képet, mert „ez nem képezte az eljárás részét.”

Tran szerint egyébként Laponyi a rendőrség pártatlansága, semlegessége és befolyásmentes működése mellett állt ki, ezért fegyelmi helyett dícséretben kellett volna részesíteni.

Kapcsolódó cikkek