Jogerős: törvénysértően függesztette fel Varga Zs. András kúriai elnök Kovács András kúriai tanácselnököt

belföld

Varga Zs. András két évre felfüggesztette Kovács Andrást bírói tanácselnöki pozíciójából. Kovács András emiatt indított pert, melyet ma a Fővárosi Ítélőtáblán is megnyert – írja közleményében a Magyar Helsinki Bizottság. A jogerős ítélet megsemmisítette Varga Zs. jogsértő intézkedését, mivel annak meghozatalára az elnöknek semmilyen hatásköre nem volt a bíróság szerint. Az ügyben a Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte Kovácsot.

„A mai ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla lényegét tekintve azonos indoklással ugyanarra a következtetésre jutott, mint az elsőfokú bíróság. A jogerős ítélet ezzel együtt még a korábbinál is határozottabb kiállás a bíráskodás függetlenségének védelme mellett” – értékelte a mai döntést Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság ügyvédje. A mostani jogerős ítélet fontos iránymutatás minden tanácselnökként dolgozó magyar bírónak. „Mert bebizonyosodott, hogy önkényesen, jogi garanciákkal körbebástyázott eljárás nélkül egyetlen bírót sem lehet tanácselnöki hatásköreitől megfosztani. Ugyanakkor fontos üzenet minden jogkereső polgárnak is, mert ez a jogerős ítélet határozott védelmet nyújt a tanácselnöki munka illetéktelen befolyásolásával szemben, a bíráskodás függetlenségének biztosítása érdekében” – áll a közleményben.

Az ítélet értelmében Kovács András tanácselnöki pozícióját vissza kell állítani. Ez azt jelenti, hogy ő is vezethet majd bírói tanácsot, amely olyan fontos kérdésekben hoz ítéletet, mint a választások tisztasága vagy éppen a közigazgatási hatóságok döntéseinek törvényessége.