A harmadfokú bíróság is kimondta, hogy François Fillon volt francia miniszterelnök bűnös, amiért éveken át összesen 1 millió eurónyi közpénzt sikkasztott el feleségével. Fillont négy év felfüggesztett börtönbüntetésre, 375 ezer euró pénzbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a harmadfokon eljáró bíróság.
Fillonról még 2017-ben, az elnökválasztás előtt derült ki, hogy 1982 óta alkalmazta a parlamentben feleségét, aki férje első képviselői mandátuma óta kapott közpénzeket, az általa megrendelt tanulmányokért és missziókért.
A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség 2017 január végén egy lapértesülés alapján indított eljárást az elnökjelölt feleségének és gyerekeinek tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt. Penelope Fillon 1986 és 2013 között - kisebb szünetekkel - felváltva állt férje és annak utóda alkalmazásában asszisztensként, amiért összesen nettó 680 ezer eurót kapott, havonta átlagosan nettó 3600 eurót. Munkát azonban nem végzett cserébe.
Az ügyben 2020-ban született meg az első ítélet. Fillon 375 ezer euró pénzbüntetést és 5 év börtönbüntetést kapott. Utóbbiból 2 évet le is kellett volna ülnie. A másodfokú bíróság 2022-es ítéletében 1 évre csökkentette a börtönbüntetés időtartamát, a pénzbüntetés mértékét helyben hagyta, és 10 évre eltiltotta a közügyektől a politikust.
A mostani ítélet szerint egyedül a pénzbírság mértéke maradt változatlan. A harmadfokú bíróság ugyanis 4 év felfüggesztett börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást szabott ki a politikusra.
Fillonnak az okozott, 800 ezer eurós kárt is meg kell térítenie. A pénz visszafizetését már meg is kezdte. A politikus ügyvédje, Antonin Lévy az ítélet kihirdetése után azt mondta, hogy a döntés több év után teszi a helyére az ügyet. Fillon ugyanis „szabad ember”, akinek nem kell börtönbe vonulnia, és elektronikus nyomkövetőt sem kell viselnie. (via Le Figaro)
Így is alig volt esélye két hét múlva esedékes elnökválasztáson a konzervatív jelöltnek, de így már tényleg nem érdemes várni, hogy bejusson a második fordulóba.
Az egykori francia kormányfő éveken keresztül közpénzből fizette ki a feleségét, aki nem is csinált semmit.