Karácsony: Visszakapta a 10 milliárdot Budapest, „a kamatokat még várjuk”

belföld

Rövid Facebook-bejegyzésben adott hírt arról a főpolgármester, hogy a Főváros visszakapta azt a 10 milliárd forintot, amit az állam – a Fővárosi Törvényszék keddi döntése szerint jogtalanul – még május végén inkasszózott. „Visszaszereztük Budapest pénzét. A kamatokat még várjuk” – írta ki Karácsony Gergely egy banki bizonylat fotója mellé.

Forrás

A Fővárosi Törvényszék kedden adott ki közleményt arról, hogy helyt adott „a Budapest Főváros Önkormányzata felperes által előterjesztett azonnali jogvédelem iránti kérelemnek”. A törvényszéki döntés értelmében „a peres eljárás befejezéséig megtiltotta az alperes Magyar Államkincstár számára, hogy szolidaritási hozzájárulás címén a felperessel szemben 2025. május, június, július és augusztus hónap tekintetében beszedési megbízást nyújtson be. Egyúttal elrendelte, hogy az alperes fizessen meg a felperesnek 10 171 449 024 forintot és annak 2025. május 29-től a teljesítés napjáig számított kamatát.”

A bírósági döntés nyomán még számolgatni kezdett Nagy Márton miniszter, akiről ez az eset azt bizonyította be, hogy nem véletlenül nem emlegetik a korszakos magyar jogtudósok között, hiszen ritkán öregedett olyan rosszul nyilatkozat, mint az övé az inkasszóról (leszámítva azokat, amiket ő mondott gazdasági előrejelzésekről), ami szerinte „az adóbeszedés egyik módja, nem pedig egy közigazgatási eljárás része. Ezért azzal szemben a jogvédelmet nem lehet gyakorolni.” A számolgatásai nyomán arra számítottunk, hogy az állam elhúzza majd a visszafizetést, de ez nem történt meg.

Fotó: Németh Dániel/444

Hogy 10 171 499 024 forintnak mennyi a 21 napra jutó kamata, azt még nem tették közzé, Nagy miniszter számolgatása sem terjedt ki erre.

Kapcsolódó cikkek