A marihuána megkétszerezi a halálos szív- és érrendszeri halálozás kockázatát egy tanulmány szerint

egészség

A Heart című orvosi folyóiratban megjelent új tanulmányban a kutatók 24 korábbi vizsgálat adatait elemezték, és arra jutottak, hogy a kannabiszhasználat szignifikánsan megnöveli a súlyos szív- és érrendszeri betegségek kockázatát – beleértve „a szívinfarktust és a szélütést” – mondja Emilie Jouanjus, a franciaországi Toulouse Egyetemi Kórház klinikai farmakológusa, a kutatás egyik résztvevője. A tanulmányt a National Geographic is ismertette. Az eredmények, amelyek világszerte 200 millió ember egészségügyi adatain alapulnak, azt mutatták, hogy a kannabiszhasználóknál húsz százalékkal nagyobb volt a sztrók kockázata, és kétszer akkora valószínűséggel haltak meg szív- és érrendszeri betegségekben, mint azok, akik nem használtak kannabiszt.

„A kannabiszt széles körben használják orvosi célokra, például a kemoterápia okozta hányinger csökkentésére vagy a szklerózis multiplex tüneteinek enyhítésére. De „a társadalom nagy része ma úgy gondolja, hogy a kannabisz egy biztonságos, természetes wellness-termék – pedig nem az” – mondja Lynn Silver, a kaliforniai Public Health Institute vezető tanácsadója, aki ugyan nem vett részt a kutatásban, de szerzője volt a tanulmányhoz kapcsolódó szerkesztőségi véleménycikknek. „Nem biztonságosabb, természetesebb wellness-termék, mint a dohány, ami szintén növényi eredetű” - mondja.