A szlovák rendőrség megpróbálta őrizetbe venni a volt védelmi minisztert, aki épp Kanadában nyaral

külföld

A rendőrség szerdán reggel megpróbálta őrizetbe venni Jaroslav Naďot, a Demokrati párt elnökét, korábbi védelmi minisztert (2020–2023), aki azonban Kanadában nyaral, amit ő maga is közzétett közösségi oldalain. Sikerült azonban letartóztatni a védelmi minisztérium és egy állami fegyvergyártó vállalat korábbi tisztviselőit.

A Dennik N úgy tudja, hogy a rendőrségi eljárás valószínűleg összefüggésben áll azzal a katonai lőszeradománnyal, amelyet Szlovákia 2022-ben, közvetlenül az orosz invázió megindulása után adott Ukrajnának.

Jaroslav Naď
Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

Jaroslav Naď – aki azt ígérte, visszatérését követően maximálisan együttműködik a nyomozó hatóságokkal – már egy évvel ezelőtt is arról beszélt a lapnak, hogy megpróbálhatják büntetőeljárás alá vonni: „Már körülbelül egy éve feljelentést tettek ellenem, de azt elutasították. Nem létezik semmilyen új jogalap, amely alapján most más döntés születhetne” – mondta. „Most majd kirendelnek egy nyomozót, aki pontosan ugyanazok alapján az információk alapján eljárást akar indítani. Ezután azt ismételgethetik, hogy »látják, Naď ellen eljárás indult«. Ha lenne ott egy nekik kedvező ügyész, akkor az egész akár úgy is végződhet, hogy két-három hétre előzetes letartóztatásba helyeznek” – folytatta a volt miniszter.

A lőszer- és fegyveradományokat hosszú ideje bírálják a jelenlegi kormánypártok, amelyek az ukrajnai háború kezdetekor még ellenzékben voltak. Robert Fico miniszterelnök akkoriban azt állította, hogy a Matovič- és Heger-kormány kirabolta a szlovák hadsereget és meggyengítette annak védelmi képességeit, és százmilliós károkról beszélt, majd újra hatalomra kerülve azonnal leállította az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt.

Jaroslav Naď jelenleg a parlamenten kívüli Demokrati párt elnöke, amelynek tagja még Eduard Heger volt kormányfő is.

(via Dennik N)