Ki az, aki élete legsúlyosabb/legszomorúbb/legfájdalmasabb szakítása után, tele sérelmekkel/gyűlölettel/szomorúsággal különösebb erőszak nélkül, gyakorlatilag önként áll be a kamerák elé, hogy a volt párjával együtt oldjon meg különböző ügyességi feladatokat? Bármennyire is hihetetlen, de az RTL új, mindenkit traumatizáló trashműsora szerint nem egy, de 16 ilyen ember is létezik ebben az országban.
Bár nyáron általában szünetelnek a tévéműsorok, és a kereskedelmi csatornák ilyenkor sorozatismétlésekkel, illetve 10-20 éves, ún. blockbusterekkel pakolják tele műsorrendjüket, az RTL most kivételesen azzal indította a nyarat, hogy bedobta nézői elé legújabb realityjét. A szintén RTL-en futó Nyerő Páros félig-meddig inverz verziója lett az Exek csatája, ahol nem pároknak, hanem expároknak kell összeköltöznie más expárokkal, hogy hosszú napokon át öljék egymást ügyességi feladatokat oldjanak meg abban a reményben, hogy végül milliókat nyerjenek. És mit nyernek ezzel a nézők? Végtelen mennyiségű ordibálást és anyázást. Pontosabban kutyázást, legalábbis az első két rész alapján arra jutottam, hogy a huszonéves korosztály bizonyos kultúrköréből érkezőknél a „te kutya" a leggyakrabban alkalmazott szitkozódás.
Persze erre is van magyarázat: a játékosok jelentős része érkezett a korábbi Való Világ-évadokból, illetve az RTL scripted realityjéből, az Éjjel-nappal Budapestből (ÉNB). Sőt, a párok egy része a Nyerő Párost is megjárta már:
A műsort egyelőre csak az RTL streaming-felületén lehet nézni, a tévébe még nem tudni, hogy mikor érkezik, ahogy az sem teljesen világos, hogy mi volt a műsor mögötti elgondolás. Már azon túl, hogy szerették volna újrahasznosítani a Nyerő Páros eddigi 8 évadában felhasznált játékokat és a szereplőket új minőségükben, más díszletek előtt. De hogy a szereplők miért akarják tovább traumatizálni magukat, illetve hogy az RTL miért akarja traumatizálni a saját arcait, az nem teljesen tiszta.
Ilyen szempontból kicsit hasonló hangulata van, mint a Netflixen futó Ultimátumnak, ahol haldokló kapcsolatban élő párokat eresztenek össze, hogy a kamerák előtt szakítsanak, majd jöjjenek össze a többi szereplővel, hogy aztán eldönthessék, eredeti párjukkal folytatnák az életet vagy egy pár hete megismert idegennel. Az Exek csatájában mondjuk nem utóbbi a cél (hogy van-e cél a milliók elnyerésén túl, abban nem vagyok biztos), ettől függetlenül a második rész végén látott előzetes szerint itt is számíthatunk arra, hogy összeszűri a levet egymással néhány szereplő, akik nem egymás exei. Egyelőre.
Túl sok effortot nem fektetett a csatorna a műsorkészítésbe: összegereblyézték a csatorna arcai közül azokat, akik nemrég szakítottak és feltételezhetően szeretik a konfliktust, majd fogtak egy jól bevált műsort (Nyerő Páros), kifordították, terveztettek egy elfogadható logót, és kész is a nyár eleji szórakozás az RTL+ előfizetőinek. Persze ha igazán bevállalósak lettek volna, a maximális élményért beválogatják a műsorba József gazdát is.
De a hangulat fokozását a műsorkészítők inkább máshogy oldották meg, és arra jutottak, hogy ha nem lenne elég az ügyességi feladatok közti pár teljesen random ordibálás, néha szándékosan is gerjesztik a feszültséget. A második részben például azzal, hogy játékosoknak ki kellett választaniuk három expárt, akiknél úgy érezték, „a legnagyobb szükségük van a szakításuk körülményeit tisztázni”. Az egy dolog, hogy mindenki előtt kellett magyarázkodniuk és azt taglalni, hogy ki hányszor csalta meg a másikat, kinek milyen alkoholproblémái vagy mentális gondjai voltak, illetve mennyire volt munkamániás, de a nagy kitárulkozások után a többieknek szavazniuk kellett, ki tehet arról, hogy a kapcsolat nem működött, vagyis ki a „bűnös”. Hogy mindenki extrán jól érezze magát, a „bűnösöknek” fel is kellett tűznie a ruhájára egy kis „bűnös” felirattal ellátott cédulát.
Ezeknek a helyzeteknek köszönhetően is alakulnak ki aztán a műsorban épületes beszélgetések, ilyen és ehhez hasonló mondatokkal:
„Belehazudsz a szemgolyómba! Megint belehazudsz a kurva szemembe!”
„Jó, én befejeztem, engem ez a kutya nem érdekel!”
„Te egy nárcisztikus, gerinctelen, spicli ember vagy, ez így ahogy van, te a Fanni hátán akartál felmászni, egy/egy, úgy ahogy vagy. Utána most porba tiporod (sic!), hogy pár hírrel feljebb kerüljél. (...) Ez az igazság, így elmondom neked, egy/egy.” (Az sajnos nem derült ki, hogy az -egyperegy- itt mit jelent.)
„Hagyjál már, te bohóc vagy, te gyerek! Bohóc vagy!”
„A legnagyobb piacos vagy, mindent eladsz!”
„– Hogy így nem értem, hogy miért. Érted? – Nem.”
„12 évig nem tudott együttműködni. Hova a faszba akarunk itt a műsorban együttműködni?”
Egyelőre egyetlen előnye van a műsornak: nincs műsorvezetője. Az RTL látszólag tanult a netflixes valóságshow-kból, így végre nem alkalmaztak teljesen feleslegesen valakit csak azért, hogy beálljon a játékosok elé jópofozni naponta egyszer fél percre. A szereplők szépen játszanak egyedül is a kamerák előtt, a nézőknek pedig bőven elég az is, ha egy kellemes hangú narrátor néha rásegít a látottakra.
Aki szereti az üvöltözést, az már mehet is az RTL+ felületére, június 18-án került fel az Exek csatája első két része, szerdánként pedig dupla epizódokkal folytatódik az anyázás.
Címlapkép: RTL
Röviden ez a lényege a Netflixen futó, Az ultimátum című reality francia verziójának. Hat pár vesz részt egy rendkívül nyomasztó kísérletben, hogy a végén többen inkább sírva szakítsanak a másikkal.
Az RTL gazdás társkeresőjének Józsefje idén még nem mondta ki azt, hogy „punci”, de továbbra is minden mondata iszonyúan mélyre megy, csak hunyorogva és borzongva lehet hallgatni.