A Telegram-vezér minden gyereke részesedni fog az örökségéből, az a közel száz is, akik spermiumdonációból születettek

külföld

Hat, párkapcsolatból származó gyerekére, és több tucat, spermiumdonációból származó gyerekére hagyja vagyonát Pavel Durov, a Telegram alapítója és vezérigazgatója. A 40 éves, orosz születésű Durov azt mondja, nem tesz különbséget a három különböző nőtől származó törvényes gyerekek és a spermiumából fogantak között.

Egyes elemzések szerint Durov vagyona 13,9 milliárd dollárt érhet, de Durov szerint úgysem adja el a Telegramot, ezért a becslések mit sem érnek. „A likvid vagyonom sokkal kisebb, és nem a Telegramból, hanem a 2013-as bitcoin-befektetésemből származik” – mondta a csütörtöki, Le Point francia lapnak adott interjújában.

Fotó: THOMAS SAMSON/AFP

Hozzátette, hogy végrendelete alapján a gyerekei mostantól kezdve még 30 éven keresztül nem kaphatják meg a részüket az örökségből. Erre a kitételre azért volt szerinte szükség, mert szeretné, ha a gyerekek nem függenének egész életükben a bankszámlájuktól, és megtanulnák felépíteni magukat.

A kérdésre, hogy miért érezte szükségét, hogy most írjon végrendeletet, azt mondta: „A szabadságjogok védelme sok ellenséget hoz, többek között nagyhatalmú államokból is. Meg akarom védeni a gyermekeimet, de az általam létrehozott céget is. Azt akarom, hogy a Telegram örökre hű maradjon az általam védett értékekhez.”

A Telegramnak jelenleg egymilliárd havi felhasználója van, és leginkább magas szintű titkosításáról meg arról híres, hogy a felhasználok üzeneteit a cég nem nagyon szűri, vizsgálja. Ezért Durovot – aki most a francia hatóságok engedélyével Dubajban tartózkodik – tavaly le is tartóztatták Párizsban azzal a váddal, hogy platformja pénzmosókat, kábítószer-kereskedőket és gyerekpornográfiát terjesztő embereket segít. „Attól még, hogy mások mellett bűnözők is használják az üzenetküldő szolgáltatásunkat, még nem lesznek bűnözők, akik ezt működtetik” – mondta Durov, aki szerint abszurd vádakkal támadták. (CNN)

Kapcsolódó cikkek