Kilián Nándor vezérőrnagy, a kecskeméti repülőbázis volt parancsnoka

Volt légierő-parancsnok: „Ne várják el, hogy ha valaki nem járja végig a lépcsőfokokat, akkor egyik pillanatról a másikra baromi jó vezető lesz három szinttel feljebb”

interjú
  • Kilián Nándor vezérőrnagy, volt vadászpilóta, a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis (kecskeméti katonai repülőtér, jelenleg MH Vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár) volt parancsnoka, egykori légierő haderőnemi szemlélő (vezető). Honvédségi pályája a 2023. januári fiatalítás következtében ért véget.
  • Hosszú folyamat eredményeként sikerült az orosz haditechnika dominanciáját visszaszorítani a Magyar Honvédségben, és nyugati irányba fordulni.
  • Ha arról beszélünk, hogy „majd a NATO megvéd minket”, nem szabad elfelejteni, hogy a NATO mi magunk vagyunk. Az elmúlt évek fejlesztései és beszerzései a NATO-hoz való kötelező hozzájárulásunkat is jelentik.
  • A stabilitás és a kiszámíthatóság hiánya nemcsak az egyre értékesebb emberi erőforrásokat rombolja, számszerűsíthető anyagi károkat is okoz.

Eltelt egy kis idő, mióta nem hivatásos, talán valamennyire tudja már kívülről értékelni a helyzetet. Milyen állapotban van ma a magyar légierő?

A mai állapotokra egy hosszabb folyamat eredményeként érdemes tekinteni, így talán kézzelfoghatóbb, hogy honnan hova jutottunk el. A kilencvenes években a Gerecse nevű programmal egy tollvonással, egyik pillanatról a másikra megszüntettek az akkori három vadászrepülő ezrednél egy-egy századot, ez nagyon sok mindenre rányomta a bélyegét. Én akkor Taszáron repültem, nálunk az emberhiány miatt ez nem okozott súlyos érvágást, de Kecskeméten és Pápán egyik napról a másikra a pilóták egy része kikerült a rendszerből. Ez hosszú időre elképesztően mély bizalmatlanságot okozott, és nem csak azok körében, akiket ez személy szerint érintett. Elég sötét időszak volt.

A kilencvenes évek közepén volt egy fellángolás, hogy le kellene cserélni az oroszoktól kapott MiG-29-eseket, és elfordulni kicsit nyugati irányba, végül ez a 2000-es évek közepéig húzódott, amikor a kormány aláírta a Gripen-szerződést. Ez az előzménye annak, ahol most vagyunk, 14 Gripennel, illetve várhatóan a jövő év közepén érkezik még négy, így lesz 18 darab.

Ez elég?

Az mindenképp fontos kérdés, hogy a darabszámok mit jelentenek, hiszen már a kilencvenes években is készült több tanulmány, ami arra jutott, hogy ha valaki szövetségben gondolkodik, azaz kell eszköz a szövetségen belüli együttműködésre, a gyakorlatokra, a hazai légvédelem ellátására, esetleg besegítésre valamelyik szomszédos ország légvédelmében, a pilótáknak szükséges repülési óraszámok fenntartására, akkor a 14 darab harcászati repülőgép nem elég.

Ezekben a tanulmányokban kijöttek 2x24 gépes repülőszázadokból álló számok. Ennek az értelmezésénél szem előtt kell tartani, hogy mindig az összes gép körülbelül 70 százalékával lehet számolni, mert egy részük a hosszabb-rövidebb kötelező ellenőrzések miatt a hangárban van. Ezek az ellenőrzések nem olyanok, mint egy kamionnál, hogy kicsit ki lehet csúsztatni az olajcserét, mert akkor is tovább fog gurulni, ha később visszük szervizbe. A repülőnél ilyen nincs, ha valami elromlik, a gép nem fog fent maradni a levegőben, a gravitáció az gravitáció, nincs mese. Se háborúban, se békében nem lehet szórakozni vele. Ha ezt figyelembe vesszük, nem véletlenül jött ki a 48 gép. Aztán ebből lett különböző okok miatt először a 28 darabos cél, majd a mostani 14.

Délutáni és éjszakai kiképzési gyakorlatot tartanak az MH Vitéz Szentgyörgyi Dezsõ 101. Repülődandár Gripenjei Kecskeméten
Fotó: Ujvári Sándor/MTI/MTVA

És a légierő többi részén?

A 90-es évek közepétől a légierőhöz tartozik a helikopterflotta is. Itt is a régi orosz helikopterek domináltak, de a csökkenő alkatrészellátás miatt elég sok kérdőjel volt, meddig maradhat ez így. Mindenképp fontos, hogy néhány éve megszületett a döntés az új eszközök beszerzéséről, beérkezett már 20 darab kisebb Airbus H-145M és 16 darab nagyobb, H-225M szállítóhelikopter is.

Ugyanígy orosz háttér volt a légvédelmi rakéták terén, de itt már a kilencvenes évek elején fontos előrelépés volt, hogy francia Mistralokat rendszeresítettek, ami, azt hiszem, az egész honvédségen belül az első nyugati fegyverrendszer volt. Azóta lett új légvédelmi rakétarendszer, amihez szerintem a világ egyik legkorszerűbb közepes hatótávolságú rakétáit vettük meg.

A Gripenek kapcsán nagyon fontos megemlíteni a folyamatos szoftveres frissítéseket, az új fegyverrendszereket. Ezek több szempontból is nagyban javították és javítani fogják a gépek technikai és harcászati jellemzőit. Ugyancsak nagy előrelépést jelentett a régi orosz szállító-repülőgépek cseréje korszerű nyugati gépekre való, ami jelenleg is folyik. A légierőben a NATO integrált légvédelmi rendszer részeként 1999-től, a tagság első napjától kötelező volt a magas szintű angoltudás, a kompatibilis korszerű irányítási rendszerek és elvek használata. Összességében a légierő mindenképp jó irányba mozdult el.

Hogyan hat minderre, hogy több mint három éve háború van a szomszédban?

A fő ernyő fölöttünk a NATO-tagság, ez nem kérdés. Persze, sokan úgy gondolták a múltban is, hogy majd a NATO megvéd bennünket, csak egyet felejtenek el, hogy a NATO mi vagyunk. Tehát amikor NATO-ról beszélünk, akkor magunkról is kell beszélni. Az előbb említett fejlesztések a légierő terén, vagy a szárazföldi haderőnemben akár a harckocsik, akár a páncélozott szállítóeszközök, akár a tüzérség terén, azok egyszersmind a szövetséghez való kötelező hozzájárulásaink is. Tegyük hozzá, majdnem negyven év késéssel. Most próbáljuk behozni azokat az elvesztegetett évtizedeket, amikor mindenki csak beszélt a fejlesztésekről, de valójában nem történt semmi.

Ha a szövetség tagjai vagyunk, akkor így is kell gondolkodni. Persze nyilván vannak nemzeti követelmények is, hány napi, heti, havi muníciónak kell rendelkezésre állni, de ezek mindig összesimulnak a NATO-követelményekkel. És a maga módján ez fordítva is igaz: a NATO nem fog tőlünk irreális dolgokat kérni, hogy legyen 200 repülőnk vagy 400 tankunk, egy ekkora gazdaság, mint a magyar, nem bírná el, ezt mindenki tudja. Amit Trump most határozottan állít, hogy elege van abból, hogy ő védi meg Európát, egyáltalán nem új. Ez régi recept, amit eddig nem váltottak ki.

A legtöbbet itthon és az európai védelem megerősítése kapcsán is a fegyverbeszerzésről beszélünk, de a megfelelő személyi állomány kiképzése és a kiképzettek megtartása ugyanilyen fontos. Meg kell találni azt a módot, hogy a tíz- meg százmilliókért kiképzett embereket bent tartsuk a rendszerben. Csak megemlítem, hogy az amerikai légierő is több ezer fős pilótahiánytól szenved.

Mennyibe kerül ma egy vadászpilóta kiképzése?

Csak arra tudok visszautalni, hogy amikor még a honvédségnél szolgáltam, akkor egy pilóta kiképzése körülbelül 800 millió forint volt. Az NFTC (NATO Flying Training in Canada) programban huszonegynéhány éven keresztül vettünk részt, itt iszonyú magas szintű képzést kaptak a magyar pilóták. Két évig Kanadában repültek a fiúk, ennek a személyi költségei az egyebekhez képest elenyészőek voltak. Viszont aki ezt elvégezte, hazajött, és rögtön kezdhette a Gripen-képzését. Aki – például más országok pilótái – nem volt ezen a képzésen, annak még több száz órát kellett repülnie más típusú gépeken, mire a svédek megengedték, hogy nekikezdjen a Gripen-tanfolyamnak.

Ez a program húsz évig ment, ennyiről szólt a nemzetközi megállapodás, még pár évet rá is húztunk, de mára kifutott. Ha jól emlékszem, az utolsó tanonc tavaly jött haza Kanadából.

Lesz helyette másik?

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!

Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült, melyben más közép- és kelet-európai független kiadókkal együttműködve vizsgáljuk a régió biztonsági kérdéseit. A TEFI célja a tudásmegosztás, és az európai demokrácia ellenállóbbá tétele. A 444 összes TEFI-s cikkét megtalálod a gyűjtőoldalunkon.

Partnerek

Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia).

A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.