Több budapesti nagykövetség is levelet kapott Tuzson Bence igazságügyi minisztertől, melyben a Pride jelenlegi jogi állapotáról ad tájékoztatást – írta meg a hvg.hu. A levél alapján a Pride felvonulás be van tiltva, megszervezése börtönbüntetéssel jár, részt venni az esemény szabálysértésnek számít. A levél azután érkezett, hogy hétfőn 33 budapesti nagykövetség állt ki a Budapest Pride mellett.
Tuzson a levélben arról ír, hogy a Kúria megtiltotta a Pride felvonulás rendezését, de a Fővárosi Önkormányzat ezt semmibe véve kijelentette, megrendezi a felvonulást. Azt is leírja, hogy erre válaszul a rendőrség is kiadott egy közleményt, melyben megtiltotta az esemény megszervezését.
„Annak ellenére, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi médiában kritizálta ezt a döntést, nem élt a jogi lehetőségeivel, hogy megtámadja a bíróságon. Ezzel a kihagyással hivatalosan is elismerte a döntést” – írja Tuzson.
Szerinte a jogi helyzet tiszta, „a Pride felvonulás egy jogilag tiltott gyülekezés, amelynek megrendezése bűncselekménynek minősül, ami egy évig terjedő börtönbüntetéssel járhat”. Hozzáteszi, hogy az eseményen való részvétel szintén tiltott, így a vonulók szabálysértést követnek el. A miniszter arra kéri a követségeket, hogy tájékoztassák a fentiekről a munkatársaikat.
A probléma az, hogy Tuzson nem minden állítása állja meg a helyét, miközben kedden még nyilvánosan is börtönnel fenyegette meg Karácsonyt.
Először is az, hogy a Kúria betiltotta volna a Pride felvonulást, nem igaz, mivel a Kúria csak annyit mondott, hogy jogszerű volt a hatóságok részéről a szivárványos menet megtiltása – csakhogy a szivárványos menet nem azonos a Pride felvonulással, előbbit ugyanis nem a Fővárosi Önkormányzat szervezte.
A Főváros Önkormányzat pedig azzal érvel, hogy nem vonatkozik rá a Pride betiltását megalapozó gyermekvédelmi és gyülekezési törvény, hiszen az önkormányzati eseményeknél nincs szükség hatósági engedélyre. Itt Karácsony játszott egy kicsit az elnevezésekkel is, azt mondta, a szombati esemény neve Budapest Büszkeség lesz, angolul Budapest Pride.
„Ez a Budapest Büszkeség, és mivel már 500 fölött van a külföldi résztvevők - miniszterek, képviselők, főpolgármesterek - száma, az angol elnevezés is indokolt: Budapest Pride” – írta Karácsony, és valóban, eddig legalább hetven EP-képviselőről tudni, akik Budapestre érkeznek vonulni.
A rendőrség Karácsony érvelése ellenére betiltotta a rendezvényt, ám a főpolgármester szerint a rendőrségnek erre nem is lett volna hatásköre.
Azt még mindig nem tudni, mi lesz az útvonal, az ugyanis a múlt héten nyilvánosságra került, erre a Mi Hazánk és a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) gyorsan be is jelentettek a helyszínre egy gyűlést. Hétfőn Karácsony azt mondta, a Városháza parkban lesz a gyülekező, mire a HVIM vezetője bejelentette, hogy feljelentették Karácsony Gergelyt, mert szerintük el akarja lehetetleníteni a gyűlésüket.
A jogi helyzet nem valami tiszta, a kormány különböző szereplői is mást mondanak a Pride jogi helyzetéről, pláne az ellenzékiek – Karácsony szerint mivel önkormányzati a rendezvény, senki sem lesz büntethető. Annyit mindenesetre tudni, hogy több jogvédő szervezet is részt tervez venni a vonuláson, akik segíteni fognak a résztvevők jogainak érvényesítésében a helyszínen is, ha szükség lesz rá.
A legfontosabb, leggyakrabban felmerülő kérdésekre a Magyar Helsinki Bizottság állt elő válaszokkal még áprilisban, ezt érdemes böngészni a döntés meghozatala előtt. Ha részletesen érdekel a jogi helyzet, a 444-en még márciusban kérdeztük Hegyi Szabolcsot, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) gyülekezési jogi szakértőjét a felmerülő kérdésekről.
Az Egyesült Államok viszont nincs az aláírók között.
Liberálisok, szocialisták és zöldek.
Vagyis a rendőrségnek adtak igazat.
Szerinte vicces, hogy az igazságügyi miniszter, aki nincs tisztában a hatályos jogszabályokkal, börtönnel fenyegeti.
Sokan már arról posztolnak, hogy a beígért bírság ellenére is elmennének a Pride-ra. Ezek a lépések várnak rájuk, ha nem akarják kifizetni a maximum 200 ezer forintos büntetést.