Kim Dzsongun katonai parádé helyett egy tengerparton tekintette meg, hogyan ugranak seggest az alattvalók az új üdülő medencéjébe

külföld

A héten egy új tengerparti üdülőhelyet tekintett meg Kim Dzsongun és családja. A beruházás egy olyan turisztikai kezdeményezés része lehet, ami akár még külföldi turisták fogadásához is vezethet, írja a Guardian.

Fotó: STR/AFP

Kim a látogatás örömére ezúttal öltönyre, fehér ingre és nyakkendőre cserélte a szigorú, Mao Ce-tungét idéző egyenruháját, felesége pedig egyes feltételezések szerint egy Gucci márkás táskával érkezett az üdülőbe – ez egyébként a luxuscikkekre vonatkozó ENSZ-szankciók kijátszására utalhat.

Fotó: STR/AFP

Kim egy víziparkot és egy strandot is meglátogatott, de az állami hírügynökség közlése szerint az üdülőhely egyéb sport- és rekreációs létesítményeket, valamint kereskedelmi és közétkeztetési szolgáltatásokat is magába foglal. Kim „kifejezte meggyőződését, hogy a Wonsan Kalma tengerparti turisztikai terület hírnevét boldogsághullámok növelik majd”. A várakozások szerint az üdülő július 1-jei nyitása után évente húszezer látogatót vonz majd a környékre.

Fotó: STR/AFP

Egyelőre azonban úgy tűnik, a Wonsan Kalma csak helyiek számára lesz elérhető. Tény, hogy Észak-Korea lassan enyhíteni kezdte a világjárvány által bevezetett, tengerentúli látogatókra vonatkozó korlátozásokat, de a rendszeres turizmus a gyakorlatban továbbra is tilos. Egyelőre csak orosz turisták látogathattak az országba, ők is csoportos túrák keretében, előre egyeztetett útvonalon.