Vasárnap éjjel több szerbiai városban is barikádokat építettek a kormány ellen tüntető diákok. A rendőrség a belgrádi barikádokat hétfő hajnalra szétverte, de vidéki városokban még mindig állnak útakadályok.
A tüntetők azután tértek vissza az utcákra, hogy a hatóságok több tucat embert őrizetbe vettek a szombati, több tízezer embert megmozgató tömegtüntetések után. A barikádokat állító diákok azt követelték, hogy engedjék szabadon őrizetbe vett társaikat.
A rendőrök hétfő hajnalban nagy erőkkel kezdtek neki a belgrádi blokádok szétverésének. Megtisztították a Gazela hidat, a Pancsovai hidat és az Autokomanda körforgalmat is. A Zeleni körtérnél pedig Hummer terepjárókkal verték szét a barikádot.
A rendőrség hétfő reggel 6 órára valamennyi belgrádi blokádot felszámolta. A tüntetők közül többeket őrizetbe vettek. A diákok Instagram-posztja szerint a Vojvode Stepe utcai barikádnál 16 tüntetőt vettek őrizetbe. Az egyik szemtanú azt mondta, hogy a rendőrök jelöletlen járművekkel érkeztek. A közösségi médiában egy olyan videó is megjelent, amin látszik, ahogy a rendőrségi furgonok nagy sebességre gyorsítva hajtanak a tüntetők közé.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a rendőrök „magas szintű professzionalizmussal” jártak el. Az akciókban pedig egy rendőrautó megrongálódott.
Bár Belgrádban minden barikádot felszámoltak a hatóságok, más városokban még állnak útakadályok. A főváros közelében található Pancsovában például minden Belgrádba vezető utat blokád alatt tartanak a tüntetők. A diákok hétfő reggel azt írták, „csak haladunk tovább. Reggel, kávé, blokád – egész Szerbia tudja a tervet”. (via Szabad Magyar Szó)