Meghamisíthatta az oltási könyveket a diósjenői gyerekorvos, aki az ügyészség szerint kenőpénzért cserébe hamisan dokumentálta, hogy oltásokat adott be a hozzá érkező gyerekeknek - valójában azonban kiöntötte az oltóanyagot, ha a szülőknek ez volt az igénye - írja a Telex.
Az orvos nyomkövetővel már bűnügyi őrizetben van, miután üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és közokirat-hamisítás miatt indult ellene nyomozás. A gyanú szerint kenőpénz ellenében az EESZT-be is azt írta be, hogy a gyerekek megkapták az oltásokat, és az oltóanyagok matricáit a gyerekek oltási könyveibe is beragasztotta - valójában azonban az oltóanyagokat kiöntötte, a csomagolást pedig a kukába dobta.
Hétfőn a diósjenői önkormányzat is kiadott egy közleményt, hogy a NEAK szerződést bontott a Berkenye-Diósjenő-Nógrád községekben gyerekorvosi praxist ellátó Életfa Bt.-vel, a Nógrád Vármegyei Rendőrség pedig eljárás alá vonta a körzet gyerekorvosát. Ideiglenesen öt másik település gyerekorvosaival oldották meg az ellátást az érintett falvakban.