Egyre népszerűbb TikTokon a beanie sapkás szektavezér, aki egyszerre jelentkezett be az új pápának és Jézus Krisztus utódjának is

külföld

Egyre többen követik az Ahmadi Béke és Fény Vallása, azaz az AROPL nevű, iszlámra épülő világvégeváró szekta közösségi média felületeit, aminek vezetője Abdullah Hashem azt állítja magáról, hogy ő az új pápa, valamint hogy Mahdi és Jézus utódja is egyben - írja a Vice. A csoport jelenleg Angliában, egy egykori árvaházban működik, ahol Hashem arra biztatja követőit, hogy adják el minden vagyonukat, így a házukat is, majd fizetésükkel együtt ajánljanak fel mindent a közösség céljaira, ami az „isteni állam” létrehozását hirdeti.

A szekta, Abdullah Hashem vezetésével (fent), az iszlám teológiát összeesküvés-elméletekkel ötvözi. Fotó: The Mahdi Has Appeared/YouTube

Az „új pápa”

Az iszlám tanítások szerint az Ítélet Napja előtt megjelenik egy messiás, akit mahdinak hívnak, hogy legyőzze az igazságtalanságot és a zsarnokságot, és az apokalipszis előtt békét hozzon a világra. Azt mondják róla, hogy Mohamed leszármazottja, és nem sokkal Jézus előtt fog megjelenni.

Abdullah Hashem pedig egy egyiptomi-amerikai származású férfi, aki korábban dokumentumfilmek készítésével foglalkozott, amiknek fő témája az volt, hogy amerikai szektákat leplezett le.

Hashem azóta egy fekete beanie sapkában prédikáló szekta-vezér lett, aki azt állítja, hogy ő a mahdi és ha csatlakozni akarsz hozzá minden pénzedet neki kell adnod. Sőt, Hashem szerint ő nem csak az új mahdi, hanem az új Jézus Krisztus is, valamint ő „az új pápa” is. Szektájában az iszlám teológiát ötvözi olyan összeesküvés-elméletekkel, mint az illuminátusok és az amerikai elnököket titokban irányító földönkívüliek. Követői szerint pedig különböző csodákat tesz, a gyógyítás mellett pedig képes eltüntetni a Holdat is.

Szektájának, mára már világszerte vannak tagjai és egyre népszerűbb a közösségi médiában is, a szervezet ugyanis több YouTube-csatornával, hét nyelven elérhető tartalmakkal és tucatnyi közösségimédia-fiókkal rendelkezik, befolyása és elérése pedig egyre nő, miközben továbbra is a társadalom peremén működik.

„Ennek a szövetségnek az elfogadása az egyetlen dolog, ami megment majd az emberiségre lecsapó büntetéstől” – mondta Hashem egy évértékelője során. „A COVID csak ennek a büntetésnek a kezdete és előjele volt. Még több járvány és betegség fog előtörni és rátok szabadulni.”

A bölcsek célja és a menyasszonytánc bevétele

Hashem szent szövegei szerint - amik „A bölcsek célja” című könyvében találhatóak - követőinek „kötelessége” a teljes fizetésüket felajánlani (csak az alapvető megélhetéshez szükséges levonások kivételével), valamint házukat vagy földjüket eladni az „isteni állam” létrehozását célzó küldetés finanszírozására.

Egy korábbi követő a Vice-nak számolt be róla, hogy az évek során minden pénzét Hashemnek küldte, hogy támogassa az ügyet, új vállalkozásokat indított, és egy több mint 200 ezer dolláros azaz több mint 68 millió forintos bankhitelt is felvett.

„Bíznom kellett abban, amit csinál” – emlékezett vissza.

Miután mindenét felajánlotta az ügy érdekében, a volt követő csatlakozott a csoporthoz Crewe-ben, egy kis angliai városban, ahol a szekta egy műemléki védettség alatt álló egykori árvaházban működik. „Teljes alávetettséget követeltek” – mondta a korábbi tag.

„Aztán amikor távozni akartam, becsaptak és megfenyegettek.”

Azok, akik gyökerestül feladták addigi életüket, hogy személyesen csatlakozzanak az AROPL-hoz, nyíltan beszélnek arról, hogy a szervezeten belüli sikerhez „alávetettségre” van szükség. A Guardian által átvizsgált dokumentumok szerint volt olyan követő, aki az esküvőjére kapott összes pénzt adta át, míg más 33 ezer fontot, azaz több mint 15 millió forintot fizetett be a közösség kasszájába.

Amikor azonban a tagok többet kérnek, mint ami a puszta túléléshez szükséges, gyakran csalódniuk kell. „Jóságot hirdetnek, de a spirituális manipuláció nagyon gyakori” – állítja egy másik volt követő. „Mindig azt kérte, hogy mindent adományozzunk neki a jó cél érdekében, de amikor egy kis anyagi segítségre lett volna szükségünk, megtagadták. Nincs kegyelmük a saját közösségük iránt.”

Felmerültek kérdések azzal kapcsolatban is, hogy az AROPL-nak milyen helyi üzleti érdekeltségei vannak az Egyesült Királyságban, miután más országokban, ahol a szekta megtelepedett, kétes gyakorlatokkal vádolták őket. A szervezet jelenleg az Egyesült Államokban van bejegyezve, és 2023-ban 4,5 millió dolláros, azaz több mint másfél milliárd forintnyi vagyont jelentett be.

„Apa, imám, Isten”

Hashem eredetileg Egyiptomban alapította meg a csoportot, de az arab tavasz után 2017-ben Svédországba költöztek, ahol a hatóságok razziát tartottak náluk, és szektának minősítették őket. Ezután költöztek át az Egyesült Királyságba, ahol most már több mint százan élnek életvitelszerűen Hashemmel az egykori árvaházban, köztük családok gyerekekkel, akiket a közösség tagjai otthon oktatnak.

Hashem ugyanis figyelmeztette követőit a hagyományos oktatás romboló hatásaira, és arra biztatta őket, hogy „használják ki az otthoni oktatást lehetővé tevő törvényeket”. Nemrég ezt mondta követőinek:

„Nem tudod teljesen irányítani, mi történik a gyermekeddel, amíg odakint olyan emberekkel érintkezik, akiket nem ismersz.”

Néhányan, köztük a crewe-i központ korábbi lakói, aggodalmukat fejezték ki az ott élő gyerekek jóléte és oktatása miatt. A Cheshire East megyei tanács szociális szolgálata eddig kétszer is vizsgálódott a csoport vagy a gyerekek kapcsán, de nem találtak bizonyíték arra, hogy bármilyen intézkedést szükséges lenne.

Közben több olyan videó is található a csoport Youtube és TikTok csatornáján, amiben gyerekek mesélnek Hashem csodatételeiről, egy 16 éves fiú pedig „apjának, imámjának és Istenének” nevezi Hashemet. Egy másik videóban, amiben egy általános iskolás korú kislány arról beszél, hogy Hashem csodával határos módon meggyógyította a hasfájdalmát, az anya elmondja, hogy fontolóra vette, hogy orvoshoz viszi a lányt, de végül mégse tette, hanem inkább a vallási vezetőhöz fordult.

„Eljutottam oda, hogy azt gondoltam, rendben, most már tényleg orvoshoz kell vinnem” – mondta az anya. Miután azonban látott egy videót, amin Hashem állítólag kézrátétellel meggyógyított egy férfit hasfájásból, inkább arra kérte a vallási vezetőt, hogy ugyanígy kezelje a lányát.

Azok a követők pedig, akik nem tudnak személyesen csatlakozni a crewe-i csoporthoz, általában közösségi médiás videókban tesznek hűségesküt „a Mahdinak”.

@ahmadireligion The Mahdi’s revolution in Spain | poster reads The Crucified one has returned and God has chosen a new pope #eastersunday #holyspirit #abaalsadiq #abdullahhashem ♬ A Time of Quiet Between the Storms - Hans Zimmer

Szekta, vallás vagy az antikrisztus klubja?

A csoport több országban is szembesült már zaklatással és üldöztetéssel, különösen Algériában, Malajziában és Törökországban, ahol nézeteiket eretnekségnek tekintik. Az Amnesty International és más jogvédő szervezetek bírálták az AROPL-tagok üldöztetését és bántalmazását, amit az ENSZ szakértői is „üldözött vallási kisebbségnek” neveztek.

Az AROPL szerint a csoport egy „békés és haladó vallás”, ami támogatja a nemek közötti egyenlőséget és az egyetemes emberi jogokat, valamint „átlátható és nyitott, tagjait tisztességesen kezeli, amit ezrek igazolhatnak”.

„Találkozni Isten emberével személyesen” – meséli az egyik követő a Hashemmel történt találkozása után – „olyan élmény, amit nem lehet leírni, de ez volt életem legszebb pillanata, sosem fogom elfelejteni.” Azt is hozzátette: „Számomra ő most a világ legfontosabb embere.”

Be Scofield szektaszakértő és független újságíró szerint azonban a csoport minden kritériumnak megfelel, hogy szektának nevezzük:

  • adott egy vezető, aki prófétának vallja magát, és olyan követőkkel él együtt, akik eladták mindenüket, még az otthonukat is, hogy csatlakozzanak hozzá.
  • a tagok számos „csodáról” számoltak be, például többük szerint a vezetőjük hatalmával képes a gyógyításra, sőt még emberek feltámasztására is.
  • a világvégét hirdetik, valamint összeesküvés-elméleteket gyártanak, miközben vezetőjüket elképesztő mértékben imádják:
Forrás

Eközben pedig a keresztény YouTube-felhasználók körében elkezdett terjedni több videó is amiben emberek arról vitatkoznak, hogy Hashem az antikrisztus-e vagy sem, és miért káros szerintük a tevékenysége.

„Vagy egy tévképzetekkel küzdő szektavezér, vagy ő az antikrisztus, vagy tényleg az, akinek mondja magát, és igazat mond” – mondja egy vendég a Ward Radio Show műsorában. „Most azt mondja, hogy ő az iszlám kiválasztottja, és a YouTube-on sok protestáns és keresztény teljesen ki van akadva, és azt mondják, hogy ő az antikrisztus. És ő rá is játszik erre a mémre: ott áll a pulpitus mögött, a kamera alulról veszi, piros háttérrel, fekete ruhában.”

A csoportot emellett többen is megfenyegették onlinen, volt aki pedig erőszakkal ijesztegette Hashemet és követőit. A szervezet ügyvédei által átadott anyagok szerint pedig az elmúlt két évben többen is megpróbáltak behatolni a crewe-i központjukba.

A szervezet a VICE-nak adott nyilatkozatában ezt mondta:

„Az Ahmadi Béke és Fény Vallása egy békés és haladó vallás, ami a síita iszlámra épül, de hisz a férfiak és nők egyenlőségében, és támogatja az emberi jogokat mindenki számára. Teljes mértékben törvényesen működik, tagjai és küldetése érdekében.”