Hoppál Péter fideszes képviselő szerint nem azzal van a baj, hogy Mészáros Lőrinc jachtozik, hanem azzal, aki ezt kritizálja.
Az RTL Híradónak a politikus Tusványoson azt mondta, „ez egy nagyon negatív és rossz örökség, az irigység kultúrája.”
Azzal folytatta, hogy ez egy kádári, poshadt örökség, és visszament egészen Rákosi Mátyásig.
Arról beszélt, a baloldal ma is szereti hangoztatni, hogy fizessenek a gazdagok, “miközben a gazdagok jogait az Európai Unió minden eszközzel védi.”
Mészáros és Várkonyi Andrea egyébként szerdán Cannes-ban csapatta a Rose d'Orral, ahogy azt egy olvasónk le is fotózta.
Hoppál nyilatkozata kirívó, főleg azok után, hogy több miniszter rájött, hogy a luxizás árt a Fidesznek, ezért gyorsan elítélik. Lázár János egy fórumon el is mondta, hogy elege van a luxizásból meg a jachtozásból, és később egyértelműsítette, hogy Mészáros Lőrincre is gondolt. Navracsics viszont a batidai vadászkastély miatt Lázárt is elővette a luxizás miatt.
Orbán április végén arról beszélt, joggal háborítja fel a szavazókat a kormányközeli emberek látványos luxusa, de amikor azt kérdezték tőle, hogy megkérte-e a családtagjait és a kormánytagokat, hogy fogják vissza magukat, már azt mondta, ő senkinek nem ad életvezetési tanácsokat, mindenki éljen úgy, ahogy szeretne, és ahogy tud.
Ezt a témát időről-időre előveszik, a megintettek pedig nem sokat törődnek az egésszel.
Olvasónk az utcán, gyaloglás közben is elkapta őket.
Elege van „teljes egészében” a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből.
Mészáros hétfőn azon értetlenkedett, miért lepődik meg mindenki azon folyamatosan, hogy ő milliárdos, és ennek megfelelő színvonalon él.
Múlt héten még arról beszélt, hogy szerinte is joggal háborítja fel a szavazókat a kormányhoz közeli emberek látványos luxusa.
Még a Fidesz-frakció is megtámogatta Lázár kullancsozását, mégis úgy tűnik, mintha kihátrált volna a miniszter. A luxizásról sem könnyű úgy beszélni, hogy közben a miniszterelnök családja is masszívan érintett.