Orbán Viktor Tusványoson bejelentette, hogy jönnek a Digitális Polgári Körök. A beszéd után élesítették is a honlapot.
Az egészet úgy hirdetik, hogy „a magyar miniszterelnök összefogott a civil világgal, hogy létrehozzon egy új digitális polgári erőt”, de a tagok nem ezt mutatják.
Orbán mellett
Partos Bence neve nem csak a feljegyzésben bukkant fel, jelentős szerepe lehet a Digitális Polgári Körben is.
Az adatkezelési tájékoztatóból kiderül, hogy a körhöz csatlakozók adatait a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. kezeli.
A cég székhelye Budapesten, a Kassák Lajos utcában van, és az Opten adatai szerint ez Partos Bence cége (csak az ő neve szerepel a társaság tagjainál, és ő az ügyvezető is).
A cég július 4-én alakult, 8-án jegyezték be (épp aznap, mikor Magyar Péter megosztotta a feljegyzést), főtevékenysége a PR, de felvették még a többi között a közvélemény-kutatást, a telefonos ügyfélszolgálatot és a hírügynökségi tevékenységet is.
A honlap élesedése után a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nagyon gyorsan küldött egy közleményt arról, miért csatlakozott Nagy Elek.
Azt írják, Orbán őt is felkérte a részvételre, majd azzal folytatták, „a kezdeményezés üzleti térben történő megvalósulásának fokozott jelentősége lehet a gazdasági szféra digitális átalakulásában, a startup-világ fejlődésében, az e-kereskedelem meghatározóvá válásában és a vállalati innováció robbanásszerű fejlődésének időszakában.” Jelentsen ez bármit is.
Nagy Elek pedig azt közölte, ez egy olyan feladat, ami „egy rendkívül aktuális gazdasági és társadalmi élethelyzetre keres válaszokat”.
Mivel őt személyesen is nagyon foglalkoztja a digitális jelen és jövő, elfogadta a felkérést, bár a lehetőséget nem ő kereste.
Nagy szerint a vállalkozói világban is alapvető szükség van a párbeszédre, a bizalomra és az olyan alapokra, amelyek hosszú távon kijelölik a fejlődés irányait. „A gazdaság gyors, exponenciális változásai miatt a megszokott folyamatokat újra kell építeni, a régi reflexek helyett újak szükségesek. Ha ebben egy digitális szemléletű közösség létrehozása és működése segíthet, akkor nekem ott a helyem.”
A dokumentum szerint a miniszternek befolyása lehet a választás időpontjának meghatározására, és többek közt kiderül belőle, mikor lesz a kötcsei piknik és a Békemenet.
Botrányos ülésen döntöttek pénteken a humán kutatóközpontok átadásáról. Volt, akire ülés közben gyakoroltak nyomást a munkahelyéről, hogy eszébe se jusson nem az elvárás szerint szavazni.
Mármint Dopemantől. Figyelem, szókimondó szövegek.