Moszkvában egy nyugdíjas öt kilogramm aranyat, 200 ezer dollárt, 20 ezer eurót és négymillió rubelt adott át csalóknak, írja a Meduza. Összességében mintegy 63,7 millió rubelnyi kárt szenvedett el, ami átváltva 271,11 millió forintnak felel meg.
A nyugdíjast először egy szolgáltató cég állítólagos alkalmazottja hívta, aki arról tájékoztatta, hogy a házában lévő kaputelefont hamarosan lecserélik. Az új kulcsok beszerzésével magyarázva rávette, hogy mondja meg a telefonszámát, és neki ezek után SMS-ben elküldött kódot.
Ezután a nő egy másik csalótól kapott hívást, aki az orosz médiafelügyelet, a Rosszkomnadzor alkalmazottjaként mutatkozott be. Azt állította, hogy a nő adatait ellopták, és csalók az ő és a férje nevében olyan megbízásokat adnak ki, amikkel elvehetik az összes pénzüket. Ezért azt tanácsolta, hogy a pénzük megtartása érdekében kövesse az utasításait.
Ezután öt napig tartó kommunikációsorozat kezdődött a nő és a csalók között, ebben videókapcsolat is volt. Ennek során a nő 200 ezer dollárt, 20 ezer eurót, négymillió rubelt és 20 darab, egyenként 250 grammos aranyrudat adott át nekik.
A Meduza azt írja: 2024 végére a Sberbank számításai szerint a telefonos csalásokból eredő kár az oroszoknak elérte a 295 milliárd rubelt. A valóságban ez az összeg magasabb is lehet, mivel nem minden áldozat vette fel a kapcsolatot a bűnüldöző szervekkel.