A Belügyminisztérium üzent a több rendőrt követelő szolnoki polgármesternek: nincs miért aggódni

belföld

Vasárnap Szolnok ellenzéki polgármestere nyílt levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben rendőröket kért a városba, konkrétan több járőrt, és „határozott fellépést a bűnözéssel szemben”, mert szerinte „az utóbbi hetekben olyan szintre süllyedt Szolnokon a közbiztonság, ami kétségbeejti az itt lakó polgárokat”.

A nyílt levél közvetlen előzménye az a péntek éjszakai eset lehetett, amikor tömegverekedés tört ki egy szolnoki szórakozóhelyen. Az ügyben a rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság miatt rendelt el büntetőeljárást, eddig nyolc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kettőt őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat.

Pintér Sándor
Fotó: Németh Dániel/444

Györfi Mihály polgármester a levélben kifejezetten kérte Pintér Sándort, hogy a minisztériuma „haladéktalanul vizsgálja meg a szolnoki helyzetet, és tegyen konkrét, érdemi lépéseket annak érdekében, hogy a közrend helyreálljon, és a szolnoki polgárok újra biztonságban érezhessék magukat a saját városukban”.

Azt nem tudjuk, a polgármester kapott-e már választ a minisztertől (a közösségi oldalán nem posztolt erről, és ott jelent meg a nyílt levél is), de a 24.hu is küldött kérdéseket a Belügyminisztériumnak a témában és nekik már válaszoltak.

„Szolnok polgárainak nincs miért aggódniuk városuk közrendje, közbiztonsága miatt”

– írták.

Kapcsolódó cikkek