A kiskunhalasi polgármester megtiltaná, hogy büntetett előéletűek lakást vegyenek a városban, vagy odaköltözzenek

belföld

„A helyi önazonossági törvény alapján felkérem jegyző asszonyt egy olyan rendelet megalkotására, amely alapján büntetett előéletű emberek nem vásárolhatnak ingatlant és nem is létesíthetnek lakcímet Kiskunhalason” – jelentette be döntését még a hétvégén a város fideszes polgármestere, Fülöp Róbert. A posztjában fel is tette a kérdést a szavazóknak, hogy mit szólnak ehhez, illetve egy kommentben még hozzátette: a céljuk az, hogy a város határain kívül tartsák azokat, „akik korábban már bizonyították, hogy nem tudnak közösségben élni”, szerinte ugyanis a városban „garázdálkodó gazfickók túlnyomó többsége nem halasi”.

Forrás

Az eddigi reakciók (cikkünk megírásáig 429 lájk, 4-4 szív és nevetés, 3 nevetés, 2 meglepett és 1 szomorú fej) elég egyértelmű reakciónak tűnnek. Ugyanakkor a hozzászólók közül többen is felhívják a figyelmet arra, hogy a polgármester által tervezett szabályozásnak lehetnek, mondjuk úgy, jogi kihívásai, de még életszerűnek sem feltétlenül mondható az ötlet – hiszen ha minden településen így gondolkodnának, egy-egy büntetett előéletű személy könnyen úgy járhatna, mint Senki Alfonz, akit a világ valamennyi államából örökre kiutasítottak.

A jogi aggályok között első helyen a diszkrimináció tilalmát lehet említeni. Az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerint hátrányos megkülönböztetésnek számíthat a büntetésüket már letöltött büntetett előéletűek negatív megkülönböztetése. Ilyen diszkriminatív szabályozás lehet már önmagában az ingatlanvásárlásból való általános erejű kizárás.

A kiskunhalasi polgármester kezdeményezése már csak azért is figyelemreméltó, mert az önazonossági törvény nem arról szól, hogy egy település általánosan megtilthasson ingatlanvásárlást vagy lakcímlétesítést. A törvény az ingatlanszerzésnél (ingatlannal kapcsolatos jogügylet) csak úgynevezett dologi és személyi jogvédelmi eszközöket biztosít az önkormányzatoknak. A dolog jogvédelmi eszköz az elővásárlási jog – vagyis az, hogy egy eladni kívánt ingatlanra az önkormányzatnak (továbbá a szomszédnak vagy a település más lakójának) elővételi joga legyen. De ez minden adásvételnél egyedi elbírálást jelent, és nem általános kizárást bizonyos élethelyzetű embereknél.

A lakcímlétesítés tiltása, vagyis az úgynevezett személyi jogvédelmi eszköz már könnyebb útnak tűnik, hiszen az azt mondja ki: „az önkormányzat rendeletében dönthet arról, hogy betelepülő számára lakcím a) nem létesíthető, vagy b) az önkormányzat rendeletében meghatározott feltétellel létesíthető”. A feltételek között pedig ott szerepel többek között az: „a betelepülő valamely észszerű előzetes feltételnek feleljen meg”. A törvényből ugyanakkor úgy tűnik, hogy a lakcímlétesítés tiltásáról is eseti döntéseket kell hoznia a testületnek.