Olyan ember újítja fel az MCC miskolci ingatlanát, aki rajta volt Magyar Péter „tudjuk, kik vagytok és mit tettetek” listáján

gazdaság

Nettó 19 milliárd forintért újítják fel a miskolci Avas szállót a Mathias Corvinus Collegium (MCC) számára – írja a Magyar Hang a Közbeszerzési Értesítő alapján.

Az alapítvány még tavaly novemberben írt ki pályázatot az ingatlanegyüttes felújítására és bővítésére. A tendert májusban nyerte meg az Épkar Zrt. vezette konzorcium (az Épkar mellett a Magyar Építő Zrt., a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt., valamint az Abud és Linera mérnökirodák vesznek részt a projektben).

Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány kuratóriumi elnöke a miskolci Avas szállóban az épület megújulásáról, új funkcióiról tartott sajtótájékoztatón 2021. május 18-án.
Fotó: Vajda János/MTI/MTVA

Az Épkar Zrt. vezette konzorcium 26 hónap alatt két műemléképületet renovál, valamint két új épületet is felhúz a helyszínen. A projekt keretében éttermek, tantermek, konferenciatermek és diákszállás is épül majd. A szálló még 2021-ben került az MCC tulajdonába.

Az Épkart a Tiborcz István köreihez köthető Szeivolt István vezeti, akinek egy másik ingatlanos cége a Rákóczi úton ad bérbe irodát a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak.

Magyar Péter a Tisza februári kongresszusán elmondott beszédében többek között Szeivoltnak is üzent. „Tiborcz István építőmesterének” nevezte és azt mondta, „tudjuk, kik vagytok, és tudjuk, hogy mit tettetek, és nem felejtünk”.

Az Épkarnak tavaly rekordbevétele volt.

Kapcsolódó cikkek