Á. ügyvéd, és eleve megvan a magához való esze, ezért egyből gyanúsnak találta azt a levelet, amit egy belvárosi kapualjban talált pár héttel ezelőtt, az Astoria közelében. Pedig a levél tartalmilag és a kinézetét illetően is igencsak ígéretes volt. Arról tájékoztatta a címzettet, hogy élesedett a Swiss Crypto Safe nevű cégnél létesített kriptoszámlája, amihez úgy fér hozzá, hogy a levélre nyomtatott QR-kód segítségével belép a weboldalra, a jelszavához pedig úgy jut hozzá, ha lekaparja a szintén a levélre nyomtatott, a sorsjegyekről ismert felületet.
A levél kinézete és igényes kidolgozása - ideértve a költséges kaparófóliázást - simán megtéveszthet egy nem ennyire gyanakvásra kihegyezett felhasználót. Az a tény is, hogy mivel minden bizonnyal AI segítségével készült, nincsenek benne látványos helyesírási hibák és az egyszerűbb online tömegcsalásokra jellemző nyilvánvaló bénázások. Már persze azonfelül, hogy miért küldenének el egy jelszót ilyen formában. Merthogy a levélben ott szerepel a címzett felhasználóneve és jelszava is. Valós pénzügyi vállalkozás logikus módon sohasem tenne ilyet. Á-nak azonban olyan elemek is azonnal feltűntek, hogy a levél úgy volt háromba hajtva, mintha úgynevezett ablakos borítékban adták volna fel, címzett mégsem szerepelt rajta .
Amikor Á. a levelet megtalálta, még elérhető volt a weboldal, én is megnéztem, az is jobb minőségű volt, mint a bálás kamuoldalak. Pont olyan, mintha egy valódi kriptocégé lenne. Aztán egy nap hirtelen elérhetetlenné vált. Pedig néhány hete létezett csak. A domaint regisztráló egy izlandi kontaktcímet adott meg, egy reykjavíki irodaház címét. A nyomtatott levélen megadott cégközpont viszont a valóságban ez a baseli külvárosi családi ház:
Ellenőriztem, a ház nem székhelye ilyen nevű cégnek. A levélen szereplő regisztrációs szám egy másik, létező, amúgy baseli IT-vállalkozásé, a Swiss2S GmbH-é.
Az ilyesmire szakosodott oldalak is csalásgyanúsnak minősítik az oldalt, többek között azért, mert a valós tulajdonos nem közli a kilétét a domainregisztrációs adatok között. A csalásgyanús weboldalt sajnos nem screenshotoltam le, de azon egy olyan lopott logó szerepelt, ami valójában a BitBox nevű, létező és legális svájci hardware-gyártó vállalkozásé.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?