Orbán Viktor élénk érdeklődést mutat ellenzéki rendezvények létszáma iránt. Erről saját maga beszélt a Harcosok Órája című műsorban hétfőn, amikor arról a témáról, hogy azért nem minden fiatal kiabálja a fesztiválokon a mocskos Fideszt, ráfordult ellenzéki rendezvényekre.
„Óriási gyűlésekről szólnak a hírek. Én arra szoktam kérni a kollégákat, hogy ha van mód, akkor már egy drónt küldjenek már föl, azt' nézzük meg fölülről. És akkor kiderül, hogy ez a nagy ellenzéki óriási gyarapodás, áradás vagy micsoda, az valójában kicsi kis csoportokat jelent csak. De ha szemmagasságból fotózod, az jól néz ki” - mondta Orbán, és bár nem mondta ki a Tisza nevét, másra nem illik „a nagy ellenzéki gyarapodás” és az „áradás”, még ha ezeket ironikusan is használta Orbán.
Nehéz szétválasztani, hogy ha Orbán mond valamit, azt miniszterelnökként vagy a Fidesz elnökeként mondja. Miután ezt a beszélgetést a Fidesz-frakció szóvivőjével, Németh Balázzsal folytatta, feltételezhető, hogy inkább pártelnökként beszélt. Mindenesetre küldtünk kérdéseket a Kormányzati Tájékoztatási Központnak és a Fidesz Sajtónak is, hogy kik készítik a drónfelvételeket? Nem válaszoltak még.
Megkérdeztük azt is, hogy hol jelennek meg ezek a felvételek, mert sem Orbán, sem a Fidesz Facebookján nem találtunk ilyeneket. Egyelőre erre sem kaptunk választ.
Ahol viszont rendszeresen felbukkannak légifelvételek Tisza-rendezvényekről, azok a megafonosok közösségi médiás felületei. Deák Dániel ezt posztolta Magyar Péter július közepén indult új országjárásának első állomásáról:
A posztból nem derül ki, honnan van a kép, de a Mandiner és a Magyar Nemzet is Deák posztjára hivatkozva vette át. És persze a többi megafonos is használ légifelvételeket tiszás rendezvényekről.
Deák az első állomás óta rendszeresen posztol drónfelvételeket a tiszás országjárás állomásairól. Ezek egy része kistelepülésen van, a nagyobb településeken sem gyúrnak rá látványosan a részvételre, ez alól leginkább a múlt szombati, a Tusványosra rászervezett székesfehérvári volt a kivétel, oda többször is invitálta az embereket Magyar. Erről a gyűlésről is megírta Deák, hogy kudarc lett, mert kevesen mentek el.
Elég hamar jelezték neki, hogy a képen, a templomtornyon lévő óra nem 11-et mutat, hanem 10:20-at, vagyis a kezdés előtt 40 perccel készült a kép, de a poszt szövege nem változott.
Megkérdeztük a Tiszát, hogy ők tudják-e, kik drónoznak a rendezvényeiken. Hivatalosan nincs erről információjuk, saját drónjuk van, de a megafonosoknál megjelenők nem annak a képét mutatják. Egy-egy drónt láttak már, de nem minden rendezvényükön, „lehet, hogy mire elkezdődnek a rendezvényeink, ezek a drónok már nincsenek is ott” - mondta Tárkányi Zsolt sajtókapcsolati felelős.
Megkérdeztük azt is a KTK-től és a Fidesztől, hogy kérnek-e az ellenzéki gyűlések felvételeinél eseti légtérigénylést, de még erre is várjuk a választ.
A címlapképen a Tisza által kedden kirakott drónfelvétel látható a Kis-Balatonon tartott túrájukról.