Az orosz Igazságügyi Minisztérium felvette az „extrémista” anyagok listájára Alekszej Navalnij Patrióta című könyvét. A listára a litván One Book Publishing kiadó által 2024-ben megjelentetett orosz nyelvű kiadás került fel. Navalnij memoárjainak „extrémista anyagként” való nyilvántartásba vételéről a Leningrádi Területi Bíróság döntött június 9-én. Korábban Navalnij nevét és arcképét is szélsőséges jelképnek nyilvánították.
„Putyin félt, fél és mindig is félni fog Navalnijtól” – kommentálta a könyv listára kerülését Navalnij szövetségese, Leonyid Volkov. Az Alekszej Navalnij által alapított Korrupcióellenes Alapítvány igazgatója, Ivan Zsdanov „várható lépésnek” nevezte az orosz hatóságok döntését. Megjegyezte: „a könyv elolvasása miatt egyelőre nem vonható felelősségre senki. Biztos vagyok benne, hogy most még többen fogják elolvasni. A könyv egyébként a világ összes boltjában és bármely könyvtárban megtalálható. Putyin részéről pedig: ez az igazi extrémizmus”.
A legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij tavaly februárban, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte. (Meduza)
Pénzbüntetést kap, aki nyilvánosan próbál megemlékezni a tavaly meghalt ellenzékiről.
A legismertebb orosz ellenzéki volt, a büntetőtáborban vesztette életét, 47 éves volt.