Belebukott a litván miniszterelnök abba, hogy a sógornőjével üzletelt

külföld

Magyarországról nézve felfoghatatlan politikai botrány rázta meg Litvániát: Gintautas Paluckas miniszterelnök csütörtökön bejelentette a lemondását, miután kiderült, hogy az általa társtulajdonolt cég elektromos akkumulátorokat adott el sógornője cégének, és közben az ügyletet egy kormányzati ügynökség finanszírozta. Egyben a Litván Szociáldemokrata Párt vezetéséről is lemondott. Paluckas az elmúlt hetekben tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, de a For Lithuania párt szerdán már azzal fenyegetőzött, hogy kilép a kormánykoalícióból, ha Paluckas nem mond le.

Gintautas Paluckas
Fotó: PETRAS MALUKAS/AFP

A múlt héten a miniszterelnök sógornőjének cége bejelentette, hogy visszautasítja a kormányzati támogatást, de tagadta a szabálytalanságot, mondván, Paluckas vállalkozását nyílt pályázat útján választották ki beszállítónak. Ugyanakkor csütörtökön a Pénzügyi Bűncselekmények Nyomozó Szolgálatának tisztviselői házkutatást tartottak a miniszterelnök sógornőjének Dankora nevű cégénél, ami európai támogatást kapott, és a miniszterelnök Garnis nevű vállalatától vásárolt akkumulátorokat.

A botrány úgy robbant ki, hogy a Laisvės TV és a Siena oknyomozó központ nyilvánosságra hozta, hogy a miniszterelnök és üzlettársa által alapított Garnis nevű cég kedvezményes, 200 ezer eurós kölcsönt kapott – a hitelt akkor nyújtották, amikor Gintautas Paluckas már miniszterelnök volt. Az ügyben a Főbb Közszolgálati Etikai Bizottság is vizsgálódni kezdett. Végül az is kiderült, hogy a tavaly alapított, jelenleg a miniszterelnök sógornője, Virginija Paluckienė által vezetett Dankora cég európai támogatást kapott, aminek jelentős részét a miniszterelnök 49 százalékos résztulajdonában lévő Garnis vállalattól vásárolt termékekre költötték. Miután ez nyilvánosságra került, a Dankora gyorsan lemondott a támogatásról. Csütörtökön a hatóságok őrizetbe vették a Dankora igazgatóját, mert a gyanú szerint csalással jutottak több mint 136 ezer eurónyi európai uniós támogatási forráshoz. (Reuters/LRT)