Farkaskölykök hemperegtek az Aggteleki-karsztnál

ÁLLAT

Nagyjából 13-14 hetes, játszadozó farkaskölykökről tett közzé vadkamerás felvételt a WWF Hungary az Aggteleki-karszt környékéről. Azt írták, hogy ezeknek a közös játékoknak többféle szerepük lehet a kölykök életében, például kimondottan fontosak lehetnek a tagok közötti kapcsolatok elmélyítésében is.

Hiszünk azonban abban, hogy az ember-nagyragadozó konfliktusokat csak transzparens módon, párbeszéddel lehet hosszú távon feloldani, ennek része az is, hogy bemutatjuk a rendelkezésünkre álló ehhez hasonló anyagokat is” -írta a környezetvédő szervezet. Egyben arra kérnek mindenkit, hogy ne induljanak az állatok keresésére és szándékosan ne zavarják meg őket semmilyen módon.

A farkasokat a XX. század közepére szinte teljesen kiirtották Magyarországon, majd az 1970-es évekből újra voltak észlelések az Északi-középhegység kevésbé zavart részein. Az utóbbi évtizedekben pedig néhány család stabilan megtelepedett az országban.

Az állatok természetes visszatelepüléssel érkeztek az országba, főleg Szlovákiából költözhettek át. Ahogy a Bükki Nemzeti Park oldalán is megjegyzik, ebben nagy szerepe volt annak is, hogy 2004 novemberében 170-220 km/órás széllökésekkel söpört végig a vihar a Magas-Tátra déli oldalán, és 750-1300 méteres magasságban szinte letarolta az erdőt. 2014-ben pedig az Alacsony-Tátra erdeit ritkította meg az orkán. Így az onnan kiszoruló állomány dél felé terjeszkedve telepedett meg Magyarországon.