Péntek este a Luton Town – AFC Wimbledon összecsapással elrajtol az angol másod-, harmad- és negyedosztályokat tömörítő, 72 csapatból álló English Football League, mely már jó ideje szolgál menekülőútként a kirakatbajnoksággá lett Premier League-be belefásult angolfoci-fanoknak. Az angol alacsonyabb osztályú bajnokságok vonzerejét a hagyományok és a hangulat mellett az jelenti, hogy példátlanul népszerűek továbbra is, még a negyedosztályban is magasabb az átlagnézőszám, mint a legtöbb európai első ligában, beleértve az NB I.-et is. Érdemes ezért nemcsak a nemzetközileg is egész komoly figyelmet kapó Championshipet követni, de a másik két ligát is. Tíz érdekességen keresztül csinálunk kedvet hozzájuk.

1. Ki szól bele a nagyok versenyébe?

A legtöbben persze arra kíváncsiak, kik jutnak fel a Premier League-be, de ez a verseny évek óta sajnos egyre kevesebb izgalmat tartogat. Az élvonalból kieső klubok ugyanis a kiesőknek járó extra juttatásnak köszönhetően (ez az ún. parachute money) jókora előnyben vannak a riválisaikkal szemben. Mindeközben a két liga közötti különbség is egyre csak nő, amit mi sem jelez jobban, hogy a tavalyi idényben mindhárom frissen feljutó csapat egyből ki is esett. Így aztán arra is mérget vehetünk, hogy a Championship idei idényében az Ipswich, Leicester, Southampton trió főszerepet játszik majd, és legalább két feljutó közülük kerülhet majd ki, vagy ha nem, akkor ne feledjük, hogy a parachute money három idényen keresztül jár (noha csökkentő mértékben), így az élvonalból két éve kiesett Sheffield United is az esélyesek közé sorolandó.

Szerencsére azonban mindig akad egy esélytelenebbnek tűnő csapat, amelyik bele tud szólni a versenybe: tavaly a Sunderland, előtte az Ipswich, azelőtt pedig a Luton okozott meglepetést. Idén erre a legtöbb esélyt a League One-ból frissen felkerült Birminghamnek adják, melynek amerikai tulajdonosai nem is bízzák a véletlenre a dolgot, brutális pénzeket költenek a csapatra. Ráadásul ez a bravúr nem is lenne példa nélküli, két éve az Ipswich rögtön az első évében feljutott a Premier League-be. De odaérhet a Frank Lampard irányította Coventry is, főleg, ha továbbra is meg tudja tartani talizmánját, a támadó középpályás Jack Rudonit, és nem lenne teljes meglepetés a jelentősen átalakított, új edzővel induló Norwich jó szereplése sem, sőt, még a Rob Edwards irányította Middlesbrough se írható le teljesen. Vagy esetleg mindenkit meglep a Wrexham?!

2. A Hollywood derbi feljebb lép

Maradjunk a Wrexhamnél, főleg, mert kihívója is lett a celebcsapat címre a Birmingham személyében, melynek társtulajdonosa, az NFL-legenda Tom Brady simán felveszi a versenyt népszerűségben a Ryan Reynolds, Rob McElhenney párossal, nem véletlen, hogy kettejük tavalyi párharcát Hollywood derbyként emlegette a sajtó. Mivel mindkét csapat feljutott, most a Championshipben is versenyezhetnek, ráadásul mindkét klub egyértelmű célként nevezte meg a Premier League-et.

Kettejük közül a Birminghamnek van erre most valós esélye: a klubnak a népszerűségét és a lehetőségeit tekintve egyértelműen az élvonalban lenne a helye, de hosszú évekig rettentő kártékony tulajdonosok hátráltatták, most viszont ambiciózus befektetők irányítanak. A csapat tavaly utcahosszal nyerte a League One-t, most pedig tovább erősödött, rutinos válogatottakkal és reményteljes kölcsönjátékosokkal, elöl pedig ott van az angol U21-es válogatottal idén nyáron Eb-t nyerő Jay Stansfield. A Wrexhamnek és a klub üzletpolitikájának nemrég teljes cikket is szenteltünk, azóta a csapat erősödött ugyan (legutóbb az angol válogatott középhátvéddel, Conor Coady-val), de a cél hivatalosan az, hogy két éven belül jussanak fel, így most inkább meg kell vetniük a lábukat a Championshipben, de ez abszolút teljesíthetőnek tűnik.

3. A gazdag emberek angol focicsapatot vesznek

A fentiek is mutatják, már régóta nemcsak a Premier League érdekli a külföldi befektetőket: ma már a Championship klubjainak egyértelmű többsége van külföldi tulajdonban, de a League One csapatainak is csaknem a fele, és még a League Two-ban is akad öt ilyen klub. Érthető is az érdeklődés, hiszen alacsonyabb költséggel léphetnek be egy globálisan népszerű piacra, jelentős növekedési potenciállal – ha minden így megy tovább, még megérhetjük, hogy Mészáros Lőrinc is a horvát bajnokság helyett (mellett) itt próbál szerencsét.

A külföldi befektetők között többségben vannak az amerikaiak, de jöttek a Közel- és a Távol-Kelet legkülönbözőbb országaiból, és akad skandináv vegyes befektetői csoport is. Ezek pedig már olyan, semennyire nem szexi klubokat is megvásárolnak, mint a Burton Albion (ők a skandinávok), a Lincoln vagy a Gillingham. Hogy aztán ezek a tulajdonosok mennyire hatékonyak, az megint más kérdés, elég nagy a szórás eredményességben, de a trend egyértelmű.

4. Nincs egyértelmű edzői trend

Az edzők esetében azonban ezt nem lehet elmondani: tavaly leginkább az új Kieran McKennát keresték, azaz az Ipswichet két év alatt kétszer feljuttató, korábban a Manchester United akadémiáján dolgozó edző nyomán élcsapatok másod- vagy ifjúsági edzőit (ilyen a Birminghamet irányító Chris Davies). Két éve Vincent Kompany sikerei inspirálták a Leicestert egy másik Guardiola-tanítvány, Enzo Maresca szerződtetésére, azelőtt pedig a Huddersfieldet feljuttató David Wagner miatt csaptak le a Dortmund tartalékcsapatának őt követő edzőire (Daniel Farke és Jan Siewert).

Most ilyen nem mutatkozik, ha csak az nem, hogy egyre több a nagyon fiatal edző: ilyen a mindössze 32 évesen a francia bajnokságból érkező, amúgy angol Will Still (Southampton), a 34 évesen első csapatát irányító Ryan Mason (West Brom), lejjebb pedig Conor Hourihane (Barnsley) vagy Tom Cleverley, akit a szurkolók tiltakozása ellenére rúgott ki a Watford, de egyből le is csapott rá a Plymouth. Ugyancsak első menedzseri megbízását kapta Lee Grant, a hosszú karriert maga mögött tudó kapus (Huddersfield), illetve a Manchester City akadémiájáról érkező Brian Barry-Murphy (Cardiff). A régi edzőbölények közül pedig még mindig állásban van Steve Bruce (Blackpool), Nigel Clough (Mansfield), Ian Holloway (Swindon) vagy lejjebb tekintve az ötödik (!) vonalbeli Carlisle-nál edzősködő Mark Hughes. És talán az is kiderül, miért bíznak annyira a klubok Ruben Sellesben, aki eddigi három klubjánál nem mutatott fel kiemelkedő eredményeket, mégis mindig puhára esik: most miután kirúgták a kiesőjelölt Hulltól, lecsapott rá a feljutásért küzdő Sheffield United.

5. Pontlevonások, pénzügyi szabályszegések

A már említett külföldi tulajdonosoknál tehát vegyes az összkép, de most az összes nagyobb botrány az ő klubjaikhoz fűződik: minden Ryan Reynoldsra jut egy Dejphon Chansiri, a Sheffield Wednesday thai tulajdonosa, aki pénzügyi válságba sodorta a klubot késedelmes fizetésekkel, átigazolási tilalmakkal és a szurkolók elidegenítésével. A teljesen legatyásodott Baglyok elvesztették legjobbjaikat és a rajt előtt pár nappal az edzőjüket is, miattuk annyira nem is kérdés a Championship első kiesőjének kiléte, bombameglepetés lenne, ha a Wednesday bent tudna maradni.

De kártékony a Hull török tulajdonosa, a médiavállalkozó Acun Ilıcalı is, aki önkényes és átgondolatlan döntések egész sorával juttatta a klubját odáig, hogy késedelmes fizetések miatt eltiltották attól, hogy új játékosokat vásároljanak. Mivel a klub tavaly is éppen, hogy bennmaradt, és egyelőre csak tovább gyengült, a Tigrisek is masszív kiesőjelöltnek tűnnek. A Leicester ugyancsak thai tulajdonosait pedig pénzügyi fenntarthatósági szabályok megsértésével vádolják, és vélhetően pontlevonással is sújtják majd, melynek egyenes következményei lehetnek a feljutásért folyó versenyre is.

6. Kölcsönjátékosok ideje

Minden EFL-idényben kulcsszerepet játszanak az egy vagy két osztállyal lejjebb kikölcsönzött fiatal tehetségek, és ez idén sem lesz másként, noha ezek az ügyletek gyakran a szeptember elsejéig tartó átigazolási időszak legvégén valósulnak csak meg. Ezért tehát még távolról sem teljes a lista, de az már most látszik, hogy a Birmingham itt is alaposan belehúzott: elhozta az idei Európa-bajnok angol U21 válogatott kapusát, James Beadle-t, a két évvel ezelőtt U21 Európa-bajnok középpályást, Tommy Doyle-t, valamint a Championship egyik legtehetségesebb védőjét, az ír Eiran Cashint.

De lejjebb is gyakran középpontba kerülnek a kölcsönjátékosok: tavaly például a féltávnál vezető Walsall menetelése addig tartott a League Two-ban, amíg a Stoke vissza nem rendelte tőlük a tinédzser csatárukat, Nathan Lowe-t. Lowe most egy osztállyal feljebb bizonyíthat a Stockportnál, ahol tavaly egy másik kölcsönjátékos, Louie Barry villogott – amíg az Aston Villa vissza nem rendelte. Ő pedig már a Championshipet boldogítja, idén a Sheffield Unitednél játszik majd.

7. Hol lesz a legnagyobb verseny?

Mindig van egy liga a háromból, ahol őrült nagy harc ígérkezik a feljutásért, és ez tavalyhoz hasonlóan megint a League One lesz. Ott van ugye a három Championship-kieső, akik közül a látványosan erősítő Luton mindenképpen esélyes az azonnali visszajutásra, de elég bivalynak tűnik a Plymouth is, míg a Cardiff ugyan továbbra is egy pocsékul menedzselt klub benyomását kelti, de a keret nem gyengült jelentősen.

Vannak aztán nagy múltú, komoly infrastruktúrával és szurkolótáborral rendelkező, nem olyan régen az élvonalban szereplő csapatok, mint az egyaránt jelentős összegeket költő Huddersfield és a Bolton, vagy a csődközeli anyagi helyzetből végre kikecmergő Wigan, illetve a szintén rémálomszerű időszakot lezáró Reading, utóbbi kettő elindulhat felfelé. És ott van a tavaly rájátszásig jutó, de ott az elődöntőben meglepetésre alulmaradó, de nagyon ambiciózus Stockport (az őket búcsúztató, de a döntőben elvérző Leyton Orient erőn felül teljesített), vagy a sokáig feljutó helyen álló, szintén nagy célokat kergető Wycombe. Ők kivétel nélkül mind beleszólhatnak a feljutásba, de az első hat közé kerülhet még az okosan építkező Lincoln, a mindig veszélyes Peterborough vagy a hagyományosan masszív Blackpool és Barnsley is.

8. A riválisok viszik el a sztárokat, nem a Premier League

Korábban az angol fociökoszisztéma bevett szokása volt, hogy az élvonalbeli klubok rendszerint lerabolták a másodosztály csapatait, akik ugyanezt tették a harmadik vonallal és így tovább. Ez most egyre kevésbé érhető tetten, különösen a Premier League csapatai hanyagolják feltűnően a Championship tehetségeit, és leginkább anyagi okokból a kontinensen keresgélnek nagy fogásokat.

Így gyakori, hogy a rivális Championship-klubok vásárolják fel a liga kitűnőségeit, és ez idén sincs másként, a legújabb példa Hayden Hackney, a Middlesbrough középpályása lehet (ő is U21 Eb-t nyert a nyáron az angolokkal), akit a fél Premier League-gel hírbe hoztak ugyan, de ajánlatot eddig csak az Ipswich tett le érte. Vagy az is lehet, hogy maradnak a helyükön, mint a már említett Jack Rudoni, aztán a Sheffield United kapusa, Michael Cooper vagy a szezon legjobb játékosának válaszott középpályás, Gustavo Hamer, de a helyén van még a West Brom remek szélsője, Tim Fellows is. És nem lépett feljebb a Lincoln klasszis középpályása, a sokak által figyelt Ethan Erhahon sem, őt az ugyancsak harmadosztályú Bolton szerződtette.

9. Külföldi játékosok (köztük magyarok) inváziója

Az előző pont azt is jelenti egyben, hogy minden eddiginél több külföldi játékos érkezett a Championshipbe, de egyre többen vannak a League One-ban is. Ez a trend persze nemcsak Angliára jellemző, de a legutóbbi időkig az angol alsóbb osztályú csapatok megmaradtak döntően angol, vagy legalábbis brit összetételűnek, ez most már egyre kevésbé van így.

Az egyre nemzetközibb csapatok azt is jelentik, még a magyar játékosokat is könnyebben szerződtetnek az alsóbb osztályban, mint az elmúlt pár évben megszokhattuk. Így a Portsmouth idén nyáron szerződtette az MTK-s Kosznovszky Márkot, és ott van már a Blackburnnél a kapus Tóth Balázs is (Callum Styles ugye nem Magyarországról szerződött a West Bromhoz), míg a League One-ban Schön Szabolcs (Bolton) és Szűcs Kornél (Plymouth) képviseli a magyar színeket.

10. MK Dons, az új szuperklub?

Igen jelentős erőfeszítéseket tesznek a Milton Keynes Dons kuvaiti tulajdonosai azért, hogy feljuttassák a klubot, melynek szerintük hosszú távon a Premier League-ben a helye. A csapat – mely tavaly a kiábrándító 19. helyen végzett a League Two-ban – most rendkívül megerősödött, az Aaron Collinsért leperkált 800 ezer font például még a League One-ban is kiemelkedőnek számítana. A kispadra pedig egy igazi feljutásspecialistát szerződtettek, Paul Warne személyében, aki tavaly még a Championshipben dolgozott.

Ettől persze még semmi sem vehető biztosra, főleg, hogy a Dons keretét eddig progresszív, labdabirtoklásra épülő focira optimalizálták, Warne pedig klasszikusan pragmatikus edző, aki abszolút más felfogásban küldi pályára a csapatait. Még érdekesebb, hogy a klubot eddig is Franchise FC-nek gúnyolták, hiszen annak idején szabályosan lenyúlták a Wimbledon licencét, és ők lettek a példa a hagyományok nélküli újgazdag fociklubra. Ezért is volt nagy elégtétel a Wimbledonnak tavaly, hogy kisebb költségvetésű klubként feljutottak a League Two-ból, ahol a Dons az alsóházban vesztegelt. Az MK Dons viszont tökéletesen alkalmas lesz a szerepre, amit a Wrexham több okból se tud betölteni: a mindenki által gyűlölt, temérdek pénzből gazdálkodó, arrogáns klub szerepére. Főleg, ha emellé továbbra sem társulnak eredmények.