Tiltakozik a kereskedelmi szövetség a palackvisszaváltási rendszer átalakítása ellen

belföld

Tiltakozik az Országos Kereskedelmi Szövetség amiatt, hogy a MOHU egyoldalú döntéssel megváltoztatna a palackvisszaváltási rendszer működését. A boltok jelenleg kézi visszaváltás esetén palackonként 5 forintot, gépi visszaváltás esetén pedig palackonként 7,5 forintot kapnak. Az új, szeptember 1-jén életbe lépő sávos rendszer alapján viszont:

  • a kézi visszaváltók és a 200 négyzetméternél kisebb boltok 11,5 forintot,
  • a 200-400 négyzetméter közötti, automatás boltok 7,5 forintot,
  • a 400 négyzetméternél nagyobb boltok pedig 3,5 forintot kapnak minden palack után.

Az intézkedés azonnali visszavonását kezdeményezik, mert a visszaváltás a nagy kereskedelmi láncoknál eddig is veszteségesen és rosszul üzemelt, miközben ők erejükön felül álltak helyt, hogy a vásárlók mindebből a lehető legkevesebbet érzékeljék,

közölte a szervezet. Hozzátették: számításaik szerint „a jelenlegi kezelési díj sem fedezi a felmerülő költségeket, a díj csökkentése pedig további évi 6,5 milliárd forint bevételkiesést okozna.”

Fotó: Hegedüs Róbert/MTI/MTVA

Az OKSZ szerint a rendszer jelenlegi működése is problémás:

„a gépek sokszor elromlanak, és a beérkezett palackok elszállítása, valamint a működtetéshez szükséges eszközök ellátása is akadozik, mindez pedig rendszeres fennakadásokat, a vevőknek pedig kellemetlenséget okoz az áruházakban. A tulajdonos MOHU nem biztosítja a gyártó által szükségesnek tartott évi kétszeri nagytakarítását sem. Az eleve alultervezett kapacitású gépek a magyar forgalomban túlterheltek, így a takarítás elmaradása is gépleállásokhoz vezet.”

Kapcsolódó cikkek