A Forma-1-es Magyar Nagydíj alatt a hétvégén megint közlekednek a gazdagokat szállító helikoptertaxik. A szolgáltatást üzemeltető egyik cég azt ígérte, idén már tényleg nem közlekednek Budapest belvárosa felett, a budaörsi repülőtér helyett Budakalászról indulnak. „A fővárosi lakók nyugalma érdekében a FLY-COOP Kft. helikopterei hétvégén a Lupa-tavi heliport és a Hungaroring között szállítják az utasokat. Útvonalaink nem érintenek lakott területet, így a főváros zajterhelését jelentősen csökkentjük” – írták közleményükben. Az alábbi képen látható is ez az útvonal:
A FlyCoop honlapja szerint egy út fejenként 390 euróba, átszámítva 155 ezer forintba kerül, ha retúrjegyet vesz az ember, akkor az csak 600 euró.
Egy másik cég, a Fly4Less nevű viszont – mint arra olvasónk is felhívta utóbb a figyelmünket – nem igazán foglalkozik a hangszennyezéssel, ők idén is Budaörsről repülnek, ráadásul több helikopterrel:
Tavaly és tavalyelőtt a belváros fölött percenként zúgtak el viszonylag alacsonyan a helikopterek, még este 7 után is, ami nyitott ablaknál több mint kellemetlen volt.
Az ügyben Karácsony Gergely főpolgármester akkor azt írta: „Soha többet helikoptertaxit!” Hozzátette: „Nem szeretném, hogy a budapestieknek a jövőben bedugott füllel kelljen átvészelniük a Magyar Nagydíj hétvégéjét, vagy bármilyen más hasonló alkalmat, ezért munkatársaimmal haladéktalanul felvesszük a kapcsolatot a szervezőkkel és az engedélyező hatóságokkal.”
A főpolgármester ezek szerint csak részsikereket tudott elérni ez ügyben.
Van, hogy egyszerre 9 helikopter közlekedik a Budaörsi Repülőtér és a Hungaroring között. Karácsony Gergely tavaly azt írta: „Soha többet helikoptertaxit”.
Volt, aki helikopterrel sietett a Forma-1 nagydíjra.