Kubatov Gábor őszinteségi rohamot kapott: A jobboldal radikális részéhez tartozom

POLITIKA

„Miért léphet fel Azahriah az MVM Dome-ban?” – kérdezte még július végén FankaDeli Kubatov Gábor Ferencváros-elnököt és Fidesz-pártigazgatót egy Facebook-videóban. A kereszténykonzervatív rapper a nála mostanában jóval sikeresebb másik zenész azon megnyilvánulása miatt akadt ki, amiben értelmileg és mentálisan visszamaradott véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit az Instagramon. Bár Azahriah egy idő után lekapta a posztot – majd elnézést is kért –, a kormánymédia így is rászállt. (Aztán jött Majka, és ő lett Fidesz legújabb közellensége.)

Kubatov Gábor

Kubatov videós válasza azonban az Azahriah-kérdésre csak most pénteken érkezett meg. „Mindenkinek kell tudni, hogy én a jobboldal radikális részéhez tartozom. De van ennek a kérdésnek egy másik oldala” – vallotta be kezdésként. Azt mondta, az MVM Dome és a Groupama Aréna nem politikai színpad, hanem üzleti alapokon működő létesítmény. „A Ferencváros vagyonkezelésében egy német-amerikai céggel közösen üzemeltetjük mindezt. És közösen az a dolgunk, hogy nyereségesen üzemeltessük ezeket. Ez nem csak nekünk jó, mert ebből haszna van az államnak és haszna van a Fradinak is. Ezeket a pénzeket a sportra tudjuk fordítani” – mondta, hozzátéve, hogy a Groupama Aréna a koronavírusos két év kivételével minden évben pozitív mérleggel zárt, és az MVM Dome is sikeres üzletileg.

„De azért higgyétek el, én is észnél vagyok. Minden művész, aki ide belép, pontosan tudja, a szerződésében benne van, hogy itt nincs politika. Nem lehet és nem is kell se dicsérni, se gyalázni senkit a színpadon. Mi pedig gondoskodunk arról, hogy ez így is maradjon” – mondta.

Kapcsolódó cikkek