Ahogy arról mi is beszámoltunk, Magyar Péter péntek délután a Facebookon osztotta meg, hogy egy nyolchónapos kislánynál pseudomonas aeruginosa baktérium fertőzést mutattak ki, miután elhagyta a székesfehérvári kórházat, ahol épp ez a baktérium fertőzte meg a teljes vízhálózatot. Az ügyről és a kormány mellébeszéléséről itt írtunk részletesen.
A Telex is beszélt az édesanyával, aki Magyar Péter posztjában szerepel, amiből további részletek derültek ki.
„Az akkor nyolc 8 hónapos kislányommal voltunk bent két napot, azóta nem gyógyult meg ebből a fertőzésből (kenet kimutatta a baktériumot). Ennek 2,5 hónapja! Ha akkor legalább tájékoztatnak a fertőzésről, nem találgatunk a gyerekorvossal, hanem célirányosan gyógyítjuk… Nem tudom mennyire érzi a súlyát az elhallgatásnak. Babák életével játszanak” - mondta a nő a Telexnek.
A kislányt az anyuka eredetileg epilepsziás tünetek miatt vitte be a székesfehérvári kórházba május 27-én. A kórházban a gyerekambulancián töltöttek egy éjszakát, majd másnap hazaengedték őket. Pár nappal később az anyánál húgyúti fertőzéshez hasonló, borzalmas görcsök jelentkeztek, a háziorvos antibiotikumot írt fel rá. Ő egy hét alatt meggyógyult.
A kislányánál egy héttel később vette észre, hogy pelenkázás közben a gyerek a hüvelynyílásához nyúlkál, amely enyhén kipirosodott. Az orvosuk azt javasolta, hogy fertőtlenítőszeres kenőccsel kenegesse. Hetente jártak vissza kontrollra, a helyzet azonban nem javult: másfél hónap telt el, mire kenetet és vizeletmintát vettek a gyerektől.
Az augusztus elsejei leletet megosztották a lappal, amelyből világosan kiderül, hogy a Pseudomonas aeruginosa baktérium van a kislány szervezetében.
A gyerekorvos a praxisában még nem találkozott ilyen esettel. Szemkenőcsöt írt fel, és azt javasolta, hogy csak forralt vízben fürdessék a kislányt. Csütörtökön újabb kenetet vettek a gyerektől, és majd a jövő héten fog kiderülni, hogy a baktérium eltűnt-e a kislány szervezetéből.
Az édesanya dühös, amiért senki nem szólt nekik a kórházi fertőzésről, csupán a médiából értesült arról, hogy ugyanaz a baktérium fertőzte meg a kórház vízhálózatát, mint a kislányát.
A Telex az esettel kapcsolatban megkereste a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat, akik azt állították, hogy nem érkezett betegpanasz a kórházukban szerzett Pseudomonas-fertőzésről.