Ki emlékszik már a Fidesz régi csodafegyverére, a CAP-ra? Pedig a jelek szerint létezik még

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Hiába tesz úgy a Fidesz, mintha csak most fedezték volna fel a Facebookban rejlő lehetőségeket, és indítanak digitális honfoglalást, a párt már a 2018-as választási kampányban jól szervezett, központi rendszert dolgozott ki. Ez volt a CAP, egy feladatmegosztó és belső üzenetküldő rendszer.

Valójában már akkor is arról volt szó, hogy a Fidesz egy központi agyra kötött, parancsra egyszerre mozdítható, az egész országot lefedő Facebook-hadsereget állított fel a kampányra. Ennek egyik tagja annak idején megosztotta velünk, hogyan irányítják a pártközpontból a virtuális kampánygépezetet.

2017 májusában a Fidesz pártközpontjának kérésére a párt minden képviselőjének és képviselőjelöltjének a csapatából le kellett adni egy nevet „virtuális munkatárs” pozícióra. Először azt mondták, hogy nincs jelentősége a posztnak. De alig telt el egy hónap, minden megnevezett munkatársat berendeltek a Fidesz központba. A „virtuális munkatársakat” (VM-ek) maga a Fidesz-kampányok félistene fogadta, az ember, akiről listát is neveztek el.

A CAP-n keresztül kötöttek össze minden képviselőt vagy képviselőjelöltet, politikai munkatárs, és persze az előbb említett Kubatov-alapkiképzésen átesett összes virtuális munkatársat a nagy központi akarattal.

A Fidesz pártközpontból a CAP-on keresztül minden nap legalább egy, de legfeljebb öt feladat érkezett akkor.

Hogy ne azon múljon, éppen gépnél van-e a képviselő Facebook-felelőse, sms-t is küldenek, hogy új utasítás jött a CAP-on.

Onnan lehet sejteni, hogy a CAP még él vagy a digitális honfoglalók leporolták és újra működik, mert Orbán Balázs reggel 8 óra 18 perckor megosztott egy posztot, amiben a főnökének nagyságát dicsérte, és belerakott egy OVnakmegintigazavolt hashtaget.

Hiába a szombat, a tikkasztó hőség, család, bevásárlás, főzés, nyaralás, pihenés, pár órán belül a kormánypárti képviselők (vagy legalábbis az adminjaik) nagy számban elkezdték használni a hashtaget. Délután háromnegyed háromra a parlamenti képviselők közül ők már kipipálták a feladatot:

  • Ágh Péter
  • Becsó Zsolt
  • Bodó Sándor
  • Czunyiné Bertalan Judit
  • Csuzda Gábor
  • Demeter Zoltán
  • Dunai Mónika
  • Földi László
  • Fülöp Attila
  • Gyopáros Alpár
  • Hidvégi Balázs
  • Hörcsik Richárd
  • Mészáros Lajos
  • Nacsa Lőrinc
  • Pogácsács Tibor
  • Szeberényi Gyula Tamás
  • Tessely Zoltán
  • Törő Gábor
  • Seszták Miklós
  • Soltész Miklós
  • Varga Gábor
  • Vargha Tamás

Az üzenetet továbbította, de nem tudja használni a hashtaget egyebek között: Vitályos Eszter, Rétvári Bence és Menczer Tamás.

Több államtitkár is félretette a szombati pihenőt, de a Facebookot amúgy 0-24-ben használó Takács Péter is megtette a magáét.

A miniszterek közül egyelőre csak Tuzson Bence és Bóka János tette meg, amit egy hashtag népszerűsítésért meg kell tenni, meglátjuk, hogy hányan csatlakoznak hozzájuk.

A 2018-as CAP-rendszerben a központi utasítás végrehajtását igazolni is kellett. Minden esetben határidőt adnak a feladat végrehajtására, általában 1,5-2 napot. Szóval van még egy kicsi idejük korunk CAP-ba oltott új Digitális Polgár Kör Harcosainak, hogy használják az orbáni hashtaget.

A régi CAP-ban egyébként ellenőrizték, hogy ki hajtotta végre a feladatot. Ha nem sikerült megoldani, sms-ben jött a figyelmeztetés.

Kapcsolódó cikkek